Emléktáblát avatnak a mohácsi költő, Kovács József Hontalan tiszteletére vasárnap
2022. november 04. péntek 10:18

Halálának ötödik évfordulója alkalmából emléktáblát avatnak vasárnap Mohácson Kovács József Hontalan tiszteletére a Korona Étteremnél.
Az Újfény Egyesület szervezésében délután négy órakor kezdődő ünnepélyes eseményen köszöntő beszédet mond Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere és Kovács István, a Mohácsi Roma Önkormányzat elnöke.
Méltató beszédet mond dr. Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke és Pethes Mária költő, író.
Kovács József Hontalan verseit előadják: Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, valamint Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a József Attila Színház igazgatója.
A cigány Himnuszt a TOM-AS Tambura Trió előadásában hallhatjuk.
Az emléktáblát leleplezi Nagy István agrárminiszter, valamint Sztojka Attila kormánybiztos, országgyűlési képviselő.
Kovács József 1950-ben született Mohácson, rövidebb-hosszabb, jellemzően fővárosi kitérőktől (amelyek során többek között kályhafűtő is volt egy elmebetegeket gyógyító intézetben) eltekintve a városban élt.
Több folyóirat szerkesztőségében dolgozott, Európa számos városában tartott felolvasást, nyitott meg kiállításokat, publikált többek között az Élet és Irodalomban.
A Mohácsi Művészeti Társaság alapító tagja. 1994-98 között mohácsi „szenátor", önkormányzati képviselő volt.
Huszonhét kötete jelent meg. Két gyermeke, két unokája van, szerelme Pethes Mária költőnő volt.
Eötvös József Emlékérmet adományozott számára az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság. 2012-ben a Baranya Megyei Önkormányzat Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Díját vehette át. Többször felterjesztették József Attila Díjra is, amit azonban nem kapott meg.
A költő halála előtt néhány héttel Szekó József, Mohács néhai polgármestere saját hatáskörében eljárva „Mohács Város Tisztelete Jeléül Kitüntető Díjat adományozott számára, amit személyesen adott át a költőnek.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- CBD olaj milyen betegségekre jó? –...
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Októberben csökkent a hideg...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...

