Elrabolta, megerőszakolta volt feleségét egy baranyai férfi

2024. február 07. szerda 09:40

Elrabolta, megerőszakolta volt feleségét egy baranyai férfi

A Szigetvári Járásbíróság a kedden megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt egy év négy hónap börtönre ítélt egy férfit, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. Kötelezte a vádlottat 82.701 forint bűnügyi költség megfizetésére.

 

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi korábban házasságban élt a sértett nővel egy baranyai községben, a házasságuk felbontására 2022 januárjában került sor.

A vádlott és a sértett ezt követően is több alkalommal helyreállították a kapcsolatukat, amelyet a sértett 2022. július végén a vádlott bántalmazó magatartása miatt végleg megszakított. A szakításba a vádlott nem nyugodott bele, folyamatosan kereste a sértettet.

Mivel a sértett nem kívánt békülni, a vádlott azzal fenyegette meg, hogy „meg fogja keresni, úgyis megtalálja, elvágja a torkát, elviteti kurvának".

2022. augusztus 8. napján 20 óra körüli időben a sértett egy baranyai városban található otthonából gyalogosan egy helyi áruházba indult. Mintegy 10 méter megtételét követően a helyszínen várakozó vádlott a sértett után kiabált, mire a sértett szaladni kezdett, a vádlott azonban utolérte, elkapta a haját, és a hajánál fogva a közúttól távolabb eső földkupacokhoz rángatta.

Itt a vádlott a testénél fogva a földre vitte a sértettet, aki az oldalára esett, majd befogta a sértett száját és azt mondta neki, hogy nagyon megveri, mert „a sértett őt hülyének nézi".

A vádlott többször szerelmet vallott a sértettnek, és kijelentette, hogy vele kell mennie a korábbi közös lakóhelyükre. Eközben a vádlott folyamatosan bántalmazta a sértettet, két alkalommal lefejelte az orrát, több alkalommal megütötte ököllel a fején, valamint megkarmolta a hátát.

 

A vádlott megközelítőleg egy órán keresztül tartotta a személyi szabadságától megfosztva a sértettet, miközben folyamatosan bántalmazta, majd 21 óra körüli időben felhívta egy ismerősét, akit arra kért, hogy gépkocsival vigye el őket a korábbi közös lakóhelyükre.

A baranyai községbe érve a vádlott a korábbi közös otthonukba vitette magukat ismerősével, ahol a sértettet a fotelbe ültette és nem engedte távozni a lakóházból. A vádlott a sértett telefonjáról a sértett barátjának írt üzeneteket. Az éjjel folyamán a vádlott az akarata ellenére szexuális cselekményre, közösülésre kényszerítette a sértettet.

A szexuális cselekmény után a vádlott elaludt, ekkor a sértett felöltözött és gyalogosan egy barátnőjéhez menekült egy másik településre, ahol 2022. augusztus 9. napján 1 óra 45 perckor a barátnője telefonjáról bejelentést tett a rendőrségre.

A városban elszenvedett bántalmazás következtében a sértett a koponya jobb oldali nyakszirt régiójában galambtojásnyi duzzanatot, az arca bal oldalán és a hátán hámfosztást, valamint a bal comb belső felszínén kéttenyérnyi hámfosztást szenvedett el, melyek tényleges gyógytartama hat nap.

A sértett szexuális erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt nem terjesztett elő magánindítványt a vádlottal szemben.

Forrás: Pécsi Törvényszék