Előzetesben a magyarlukafai vadászgyilkosság gyanúsítottja
2012. március 18. vasárnap 11:37
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a magyarlukafai vadászgyilkosság feltételezett elkövetőjét, P. Máriót vasárnap.
Hajdu István, a bíróság elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy a bíróság egy hónapra rendelte el a több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított 36 éves mozsgói férfi előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint esetében fennáll a szökés vagy elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye, miként a bűnismétlésé is.
A Népszabadság baranyai tudósítójának írása szerint "P. Máriót már többször feljelentették a különböző vadásztársaságok tagjai és alkalmazottai orvvadászatért, ám a nyomozás mindig eredménytelen volt, noha nem egyszer házkutatást is tartottak a férfi portáján.
Ungár Tamás úgy tudja, "ezért Mozsgón sokan azt feltételezik, hogy P. Márió azért úszta meg eddig a felelősségre vonást, mert befolyásos barátja lehet a rendőrségen". Ezt a feltételezést megosztotta Dakos Józseffel, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével, aki azt mondta, hogy a bűncselekményről, illetve annak előzményeiről hétfőn részletes sajtótájékoztatót tartanak a pécsi nyomozók.
Mint korábban megírtuk, a büntetett előéletű, orvvadászként is ismert férfi pénteken egy vadászt lelőtt, annak társát súlyosan megsebesítette, mert illegális tevékenysége miatt kérdőre akarták vonni a baranyai Magyarlukafa és Vásárosbéc között.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Az áradás nyomán megjelent a belvíz...
- Várhatóan csökken a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

