Előrefizetős, kártyás vízmérő órát építenek be a szolgáltatási díjjal tartozó fogyasztóknál
2013. november 27. szerda 17:58

A Mohács- Víz Kft. üzemmérnökségein, Mohácson, Komlón és Harkányban az utóbbi évben jelentős mértékben megnövekedett az elfogyasztott víz és kibocsátott szennyvíz után kiállított-, de ki nem fizetett felhasználói számlák értéke. Amellett, hogy a tetemes számlatartozás jelentős gondot okoz a társaságnak, a rendesen fizetők joggal várják el a szolgáltatótól az adósságot felhalmozók díjfizetésre ösztönzését és a kintlévőségek beszedését.
- A víziközmű ágazat jogszabályi hátterének megváltoztatásával lehetőség nyílt arra, hogy a fizetési felszólításokon túl a szolgáltató vízkorlátozást vezessen be a nem fizető fogyasztási helyeken - közölte Csollák István a Mohács Víz Kft. cégvezetője. Egyúttal megjegyezte: „A vízkorlátozást megelőzendő társaságunk számos fogyasztónál kártyás vízmérőket szerelt be a közelmúltban, és a jövőben még nagyobb számban kíván ilyen vízmérőket telepíteni."
A szerkezet lényege, hogy a vízmérőórán annyi víz folyik át, amennyinek a költségét az eszközön lévő kártyára a felhasználó előre befizet. Az intelligens mérők egyszerre ösztönöznek takarékosságra, illetve megállítják a tartozás további halmozódását. Egyúttal a fogyasztó által előre befizetett összeg egy része az előző időszak tartozását is csökkenti. Vagyis, a kártyás vízmérők alkalmazásával ütemezetten csökken a szolgáltató felé a fogyasztó díjhátraléka, ugyanakkor biztosított marad a vízellátási minimum.
A közeljövőben a víz- és csatornadíjjal tartozó háztartásokban a Mohács Víz Kft. 100 kártyás vízmérőórát épít be a három üzemmérnökség területén.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Lélekben gazdagodtak a máriagyűdi...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...

