Elítélték a magát Istennek nevező komlói idiótát
2018. október 11. csütörtök 13:50

A Pécsi Törvényszék csütörtökön helybenhagyta a Komlói Járásbíróság ítéletét, amellyel egy komlói férfit, mint különös visszaesőt, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt egy év négy hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
A vádlott komlói férfi 2016. július 24-én az esti órákban, Komló területén kábítószer tartalmú szert fogyasztott. Ezt követően bódultan, hiányos öltözetben, kezében egy 12 cm pengehosszúságú késsel - magát emelt hangon, több ízben is Istennek nevezve - egy komlói társasház előtt elhaladt, szemetes edényeket rugdosva, majd egy másik ház előtt három férfit látott meg, ahogy beszélgettek, és egyiküket felismerve rákiáltott, hogy megöli.
A vádlott odament a beszélgetőkhöz, több ízben feléjük szúrt, miközben mindhármukat megöléssel fenyegette. A vádlott által felismert férfi úgy védekezett, hogy több ízben a vádlott felé rúgott, a kést tartó kezét is elérte, de a kés nem esett ki a vádlott kezéből.
Eközben a helyszínre érkezett a vádlott édesanyja is, aki csitítani próbálta a vádlottat, de nem sikerült neki. A vádlott - az őt ért második rúgás következtében megtántorodott és elesett, de röviddel ezután már felkelt, majd a helyszín közelében leparkolt személygépkocsihoz lépett, felült a motorháztetőre és a kezében lévő késsel azt megkarcolta. A vádlott anyja ezt látva odafutott a vádlotthoz és a kést megpróbálta kivenni a kezéből, mely akkor eltört, a markolat a vádlottnál, a pengéje az anyjánál maradt.
A vádlottat ezt követően az ott lévő férfiak földre vitték, egyikük pedig értesítette a rendőrséget. A földön fekvő vádlott csak rövid időre higgadt le, majd megint eltávozott, és amikor a rendőrjárőrök intézkedés alá akarták vonni, velük szemben is, a kezében lévő késmarkolattal hadonászott, majd amikor azt a földre tette, a járőrök testi kényszer alkalmazásával földre vitték és megbilincselték, ezután ön- és közveszélyessége miatt pszichiátriai klinikára szállították.
A vádlott által megrongált gépkocsiban 60.000 forint kár keletkezett.
Az elsőfokú bíróság ítélete, a másodfokú bíróság határozatával jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...

