Elismeréseket vehettek át baranyai tűzoltók Szent Flórián napján
2023. május 04. csütörtök 12:55

Szent Flórián, „Isten tűzoltója", a tűzoltók és a tüzes mesterségek képviselőinek a védőszentje, aki előtt május elején a tűzoltók és a kéményseprők is fejet hajtanak. Így történt ez Baranya vármegyében is, valamennyi tűzoltóparancsnokság székhelyén megemlékeztek Szent Flóriánról.
Pécsett a szolgálatban lévő állomány az Igazgatóság épülete előtt lévő Flórián szobornál sorakozott fel, ahol koszorút helyeztek el
Szent Flórián ünnepéhez kapcsolódva azokat köszöntjük, és azok előtt tisztelgünk, akik hivatásuknak választották embertársaik, a közösség szolgálatát a tűz elleni védekezésben, akik elsőként szállnak szembe tűzzel, vízzel, természeti erőkkel akár hivatásosként, akár önkéntesen.
Mácsai Antal tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója Flórián nap alkalmából dicséretben és jutalomban részesítette a HUNOR Mentőszervezet tagjaként mutatott hősies helytállása, fáradhatatlan munkája és bátor magatartása elismeréséül
a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából Farkas Roland tűzoltó őrnagyot és Kopasz Zsolt tűzoltó századost,
a Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából Berényi Imre tűzoltó főhadnagyot, valamint
a Komlói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából Riba Lajos címzetes tűzoltó zászlóst.
Harminc éves szolgálata és eredményes munkája elismeréseként Klaics Márk János címzetes tűzoltó zászló különlegesszer-kezelő, valamint tíz éves szolgálata elismeréséül Dr. Pandur Gabriella tűzoltó százados kiemelt főelőadó.
A határozatokat dr. Pintér Sándor belügyminiszter írta alá.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Jogerősen hét év börtönre ítélték...
- Egy dunaszekcsői, csalásra...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- A veszélyhelyzet meghosszabbításáról...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...