Elismerés: Mohács megkapta a napokban a „Polgárőr Város" kitüntető címet
2014. július 08. kedd 17:12

A polgárőrök és a rendőrök hathatós tevékenységének köszönhetően Mohácson ugrásszerűen javult a közbiztonság. Az eredményeket a „Polgárőr Város" kitüntető cím odaítélésével is elismerték, amit hétvégén vehettek át a polgárőrség, a rendőrség és a város képviselői.
Békés-Dánfokon rendezték meg az elmúlt hétvégén a XX. Országos Polgárőr Napot, ami Mohácsnak kiemelt elismerést hozott: Baranyából a város nyerte el a „Polgárőr Város" kitüntető címet.
Az elismerés odaítélésének feltételei között szerepelt egy jól működő polgárőr egyesület, ami Mohácson adott, hiszen a polgárőr egylet hathatósan működik közre a város közbiztonságának fenntartásában és javításában, sőt a környező települések biztonságára is felügyelnek. A szigeti városrészben szintén tevékenykednek polgárőrök, az ő munkájukat ugyancsak elismerték a címmel.
A pályázat másik feltétele a térség közbiztonságának igazolt javulása volt: ez sem okozott gondot, mivel az elmúlt öt évben - a polgárőr egyesületek hathatós bűnmegelőzési tevékenységének is köszönhetően - közel harmadával csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, 612-ről 488-ra esett vissza tavaly.
Egy másik mutató, a tízezer lakosra jutó bűncselekmények száma szintén sokat mondó: Mohácson ez a szám 251 volt 2013-ban, míg például Komlón 687.
A felderítés hatékonysága szintén párját ritkítja, a mohácsi rendőrök 52,1 százalékot produkáltak. Ez azt jelenti, hogy a tudomásukra jutott bűncselekmények miatt indult nyomozások több mint felét úgy zárták le tavaly, hogy elfogták a tettest. Mindezt ráadásul úgy érték el a mohácsiak, hogy tíz százalékkal javítottak előző éves teljesítményükön.
Képünkön: az oklevelet dr. Kovács Mirella Mohács jegyzője, Garamvári Gábor, a város rendőrkapitánya és Süllős István, a Mohácsi Polgárőr Egylet vezetője vette át. (Forrás: police.hu)
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Tovább szigorítottak a higiéniai...

