Elhunyt Zsáli János, Pécsvárad korábbi polgármestere
2026. január 04. vasárnap 21:59

Elhunyt Zsáli János, Pécsvárad volt polgármestere, a város díszpolgára, közölte Pécsvárad önkormányzata.
Zsáli János Erdősmecskén szültóetett, ahonnan szüleivel egy éves korában költöztek Pécsváradra. Tanulmányait Pécsváradon, majd Pécsett a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolában végezte.
Az iskolás éveket követően, 1968-ban helyezkedett el a megyei áramszolgáltatónál, majd 1972-től kötelezte el magát a Pécsváradi Építőipari Kisszövetkezet mellett, melynek az egyre nagyobb felelősséget igénylő beosztások betöltését követően 1988-ban vezetője lett.
Munkáját számos szakmai díjjal és kitüntetéssel ismerték el, melyek közül kiemelést érdemel, hogy 1997-ben a Baranya Építőiparáért oklevelet és aranygyűrűt vehette át.
Munkája mellett választott önkormányzati képviselőként és sportköri elnökként is sikerrel dolgozott a város, illetve az itt élő emberek érdekében. Számos barát, helyi lakos és munkatárs bíztatására 1998-ban jelöltette magát polgármesternek, melyet jelentős támogatottsággal nyert el.
Ezen tevékenységét sohasem munkának, hanem szolgálatnak tekintette, egy olyan élethivatásnak, melynek célja a település fejlődése és az itt élők megelégedettsége. Hivatali ideje alatt Pécsvárad városa nagy léptékű fejlődést élt meg, melyet a választópolgárok további két önkormányzati választáson nagyszámú szavazatukkal ismertek el és segítették győzelemhez.
Az embert próbáló feladatokkal járó hivatás azonban kihatással volt egészségére, mely 2007-ben olyan mértékben megromlott, hogy orvosai tanácsára kénytelen volt polgármesteri tisztségéről lemondani.
A város fejlődése érdekében végzett kimagasló teljesítményéért 2018-ban átvehette a Pécsvárad város díszpolgára címet.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szigorúbb szabályok szerint...
- Két baranyai holtágba is pontyok...
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Nyaralás az Adrián 2014-ben: ha...
- Érkezik a zöldár a Dunán, Mohácsnál...
- Már szinte hihetetlen: így zajlott az...

