Elfogták a mohácsi társasházi tárolók rémét
2023. november 06. hétfő 15:20

A rendőrök azzal gyanúsítanak egy mohácsi férfit, hogy egy helyi társasház több tárolójából is lopott, de rablás is van a számláján.
A rendőrök 2023. november 3-án fogták el azt a mohácsi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy aznap bement egy helyi társasház lépcsőházába, majd a nyitott alagsori ajtón keresztül eljutott a tárolókig, ahol többnek felfeszítette az ajtaját.
Az ott talált porcelánokat, szerszámokat, konzerveket és befőtteket két szatyorba pakolta, majd próbált angolosan távozni, ám a lépcsőházban útját állta egy asszony. Kérdőre akarta vonni a tolvajt, azonban az két kézzel a falnak lökte, és elszaladt.
A rendőrök hamar azonosították a férfit, majd pár óra múlva el is fogták. Előállították, kihallgatták, majd őrizete vették. Az is kiderült, hogy a férfinak a történtek mellett más folyamatban lévő ügyei is vannak, amelyek kivétel nélkül vagyon elleni bűncselekmények.
Csak pár nap telt el azóta, hogy legutóbb kihallgatták - akkor egy ágyneműtartóból kellett előállítani -, ezért a bűnismétlés és elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezték a letartóztatását is.
A 19 éves férfi ellen rablás és többrendbeli lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Jól járhatnak azok az autósok, akik...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Októberben 161 földmozgást...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...

