Elfogták a baranyai drogbárót! Montenegróban került rendőrkézre a csúcsbűnöző

2021. szeptember 03. péntek 08:11

Elfogták a baranyai drogbárót! Montenegróban került rendőrkézre a csúcsbűnöző

Lekerült a rendőrség körözési toplistájáról Grubacs Igor: az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt a rendőrség honlapja szerint Montenegróban fogták el.

 

Nyolc hónapja tartott a hajsza a korábban is súlyos bűncselekményeket elkövetett Grubacs Igor után, aki egy emlékezetes autós-helikopteres üldözést követően lépett meg a rendőrök elől, majd állítólag egy szabadkai rajtaütést is megúszott. A férfit a legkeresettebb topbűnözők között tartotta számon a rendőrség.

A nyomozók a szökését megelőzően egy 81 kilós - hazai terjesztésre szánt - drogügyletet szakítottak félbe és fogták el a kereskedőket azt követően, hogy tudomásukra jutott, hogy a fővárosban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözők jelentős mennyiségű drog átadására készülnek egymás között.

A rendőrök elfogásukra összehangolt akciót szerveztek 2021. január 29-én.

 

A rajtaütés során lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű drogfogása volt.

 

A kábítószer átadását a közelből felügyelte a drogügylet szervezője, a 33 éves Grubacs Igor, férfi, aki elmenekült.

Amint korábban írták, fegyvere van és különösen veszélyes.

A kommandósok néhány hónapja Pécsett, a Munkácsy utcai lakásában is keresték, de éppen nem ült otthon malmozva.

Sajtóhírek szerint akkor a rendőrök megtalálták viszont egy autó pótkulcsát a lakásban, majd később meglett a kocsi is, amelynek csomagtartójában egy táskában mintegy kétszázmillió forint volt.

A Vinkovciban született férfi feltehetően már januárban megléphetett az országból, a zöld határon át menekülhetett el, amelynek közelében megtalálták a luxusterepjáróját. 

A kiváló helyismerettel rendelkező férfi feltehetően Horvátországban vagy Szerbiában rejtőzködhetett.

Ezt erősítette az az értesülés, mely szerint Grubacs Igor egy szabadkai lakásban bujkált, de június végén - pár órával az odaérkező rendőrök előtt - elmenekült.

A hosszú ideig Pécsett élt Igor esetében várható volt, hogy a délszláv államok felé veszi az irányt, hiszen a férfi a horvátországi Vinkovcében született, jól ismeri azt a vidéket, illetve a nyelvet is tökéletesen beszéli.

A nagy szökés azonban most véget ért, a férfit Montenegróban elfogták. A rendőrség egyelőre további részleteket nem közölt, pusztán az elfogása tényét tették közzé.

 

Ellene egyébként több más ügy miatt is zajlik, zajlott bírósági eljárás, amelyekben a jelenléte nélkül is tartottak tárgyalásokat.

Az egyik esetben egy OTP-automatát akart egy barátjával kifosztani Pécsett, amiért jogerősen három év négy hónapra ítélték.

A másik büntetőügye még tart: egy gazdag, Tolna megyei vállalkozó feleségét elcsábította, majd kiforgatta a nőt minden pénzéből, majd a férj feljelentést tett a rendőrségen. 

 

M. B.