Életet mentett a helikopter, ami először landolt a kórház épületének tetején
2013. március 29. péntek 17:29

Itt soha nem fog leszállni helikopter! Összedől az épület,vagy ha az nem is következik be, a rotor-lapátok keltette légmozgás megbontja a főépület tetőszerkezetét, de minimum lesodorja a cserepeket - ilyen véleményeket lehetett lépten-nyomon hallani Mohácson. Sőt, akadt aki tudni vélte, hogy a kórház előző főigazgatója saját használatra szánta a leszállópályát!
A napokban leszállt a mentőhelikopter. Beteget hozott. A tavaszba nyúlt tél okozta gondok miatt szabad rohamkocsi hiányában a mohácsi járás egyik falvából a beteg intézetbe juttatása volt sürgős.
- A súlyos keringési elégtelenséggel, hipotenzív állapotban érkezett beteg életét mentettük meg a gyors beszállításnak köszönhetően - mondta dr. Csizmadia Csaba főigazgató főorvos. Megjegyezte továbbá, hogy a beteg keringését rövid időn belül stabilizálták, s a kezelése befejeztével jó állapotban már el is hagyhatta a kórházat.
A Mohácsi Kórház több ütemben készült korszerűsítési munkálatai során a múlt év májusában befejezett fejlesztés keretében egyebek mellett a sürgősségi osztály bővítése történt, illetve az egyik épületrész tetején helikopter leszállót is kialakítottak. Ami most már bizonyíthatóan az életmentést szolgálja, és használható.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Tizenhárom premierrel várja...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Autós retró majálisra várják a...

