Élelmiszerpakkot, ebédet is kaphatnak a rászorulók a mohácsi önkormányzattól
2020. május 18. hétfő 17:23

Havi tízezer forint értékben ebédet, havonta ötezer forintba kerülő élelmiszercsomagot vagy ugyancsak ötezer forint értékű hozzájárulást kaphatnak közüzemi számláikhoz azok a mohácsiak, akik a járvány miatt kerültek nehéz helyzetbe, közölte a honlapján az önkormányzat.
A rendelet szerint készpénzt senki sem kaphat.
A támogatást azok igényelhetik, akik álláskeresők, vagy a hatósági karantén elrendelése miatti rendkívüli költségeik adódtak, vagy rendkívüli egészségügyi kiadásaik keletkeztek, illetve elveszítették alkalmi munkalehetőségeiket, s emiatt nehéz élethelyzetbe kerültek.
Alapfeltétel, hogy az igénylő családjában a kérelem előterjesztését megelőző hónapban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 százalékát (42 750 forint), egyedülállók esetében pedig annak a kétszeresét (57 000 forint).
A feltételeknek megfelelők havi tízezer forint értékben ebédet, havonta ötezer forintba kerülő élelmiszercsomagot vagy ugyancsak ötezer forint értékű hozzájárulást kaphatnak közüzemi számláikhoz.
A rendelet teljes szövege, a csatolandó dokumentumok listája, valamint az igényléshez szükséges formanyomtatvány erre a linkre kattintva érhető el.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Hagyományból hagyomány: népünnepéllyé...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- A valaha mért legalacsonyabbhoz...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Gabona kapott lángra Baranyában,...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...