El akarta gázolni a haragosát egy mohácsi férfi
2023. január 20. péntek 13:14

A 25 éves mohácsi férfi ellen közúti veszélyeztetés, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök csütörtökön azt a 25 éves helyi férfi, aki el akarta ütni a haragosát Mohácson.
A gyanú szerint a férfi két nappal korábban éjfél előtt a személygépkocsijával megjelent az egyik mohácsi szőlőhegyen lakó ismerőse házánál, majd ott a jármű motorját többször felpörgette.
A zajra kijött a férfi ismerőse és annak felesége, ekkor a gépkocsivezető nagy sebességgel megindult feléjük, miközben fenyegetőzött.
Autójával megpróbálta elütni őket, azonban még idejében ki tudtak térni előle, és bemenekültek a házba. A házaspárnak az eset során sérülése nem keletkezett.
Ezután a férfi többször elhajtott a ház előtt, és folyamatosan fenyegette a lakókat.
A gyanúsított ellen - akiről kiderült, hogy a bíróság korábban eltiltotta a járművezetéstől - közúti veszélyeztetés, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Forrás: BVRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Viharokkal ér véget a kánikula, heves...
- Lenyúlta főnöke autóját egy futár, a...
- Mohácson dolgozik az Év Orvosa...

