Egymástól háromszáz méterre történt két baleset
2022. augusztus 10. szerda 16:16

A 66-os úton, egymástól 300 méterre két baleset miatt is vonultak kedden a pécsi hivatásos tűzoltók.
Az első helyszínen, - mely Pécshez volt közelebb - egy személygépkocsi megcsúszott a nedves aszfalton, majd a szalagkorlátnak ütközött.
A gépjárműben 1 fő utazott, saját erőből ki tudott szállni, sérülést nem szenvedett.
A gépkocsi egy forgalmi sávot elfoglalt, így a műszaki mentés idején a forgalmat a rendőrség irányította. Az egység a gépjárművet átvizsgálta, majd áramtalanította.
A következő kárhelyszín 300 méterre, az István aknai elágazónál található kanyarban történt.
Itt egy személygépkocsi - az utasok elmondása szerint egy durranást követően - kitört és az útszéli padkára sodródott. Ebben az autóban ketten utaztak, itt sem sérült senki.
A harmadik gépjármű - ugyanitt - a kanyarban megcsúszott letért az úttestről, majd fejtetőre állt. Az egység a gépjárművet kerekeire állította, átvizsgálta és áramtalanította.
Szerencsére sérülés itt sem történt.
Az szinte egyidőben bekövetkezett káreseményekben összesen 4 fő volt érintett, mindannyian szerencsésen megúszták a baleseteket.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- Rablás miatt csuktak le egy...
- CBD olaj milyen betegségekre jó? –...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek az...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Robogóval esett el egy férfi...
- Orbán Viktor: a holland...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...

