Egy patakban találták meg az Újvárosból ellopott Simsont
2014. július 22. kedd 10:24
Megtalálták a rendőrök azt a segédmotoros kerékpárt, melyet két nappal korábban lopott el egy férfi Mohácson, az egyik újvárosi tömbház közös tárolójából.
A feljelentés szerint a Simsont július 19-én 22 óra és július 20-án 8 óra között lopták el.
A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a rendőrök 2014. július 21-én délelőtt Kisnyárádon a patakban megtalálták az ellopott járművet, majd rövid időn belül a feltételezett elkövetőnek is a nyomára akadtak.
Előállítását követően a 33 éves férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy mivel az indítókulcs nem volt a motorban, egészen a lakhelyéhez közeli patakig tolta a kétkerekűt. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Mohácsi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Rockmusical készült a mohácsi...

