Egy korszerű inkubátorra vágytak, de mára már nyolc is van a Mohácsi Kórházban
2016. augusztus 05. péntek 10:02

A város és térsége egészségügyi centruma szülészetén a matuzsálemi korúnak számító inkubátor helyett jó ideje készülnek szert tenni a koraszülöttek, vagy a beteg újszülöttek fogadásához nélkülözhetetlen korszerű gyógyászati eszközre. Minden várakozást felülmúlóan, egy szerencsés fordulatnak köszönhetően viszont a napokban nem is egy, hanem egyszerre nyolc ilyen berendezéssel gyarapodott a Mohácsi Kórház.
Az intézményben eddig használt inkubátor egyikét l988-ban, a másikat 1992-ben gyártottak, s ezek olyan korúnak számítanak, hogy az Orvostörténeti Múzeum már bejelentette: igényt tartanak mindkettőre! A feladatukat az életkoruktól függetlenül természetesen még ellátták, azaz elsősorban a koraszülöttek, vagy beteg újszülöttek részére biztosították a meleget, a megfelelő páratartalmat, akiknek éretlenségük, betegségük nem tette lehetővé, hogy zavartalanul alkalmazkodjanak az anyaméh biztonságából kikerülve a külvilághoz.
A megnyugtató kis búvóhely viszont esetenként kevésnek bizonyult, például olyan esetekben, amikor ikerbabák születtek a vártnál korábban, de már egy másik picinek is szüksége volt rá, mert besárgult.
Márpedig a statisztikai adatok szerint az újszülöttek több mint fele, míg a koraszülötteknek mintegy nyolcvan százaléka sárgul be olyan mértékben, hogy az inkubátor gyógyító hatása nélkülözhetetlen a számukra. Ilyenkor, ha már foglalt volt helyben mindkettő,az ellátandó babát Pécsre vitte a mentő.
Mostantól inkubátor hiányában már nem kell utaztatni újszülöttet: a szülészeten három úgynevezett fix- és egy nyitott inkubátor, a gyermekosztályon pedig ugyancsak három fix- és egy hordozható inkubátor is rendelkezésre áll.
Képünkön: dr. Mammel Mariann (balról) és Lakatos Krisztina csecsemő- és gyermekápoló a szülőszoba melletti helyiségben az egyik korszerű inkubátor pici alkalmi lakójával.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Jövő nyárra fejeződik be a Csatatéri...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

