Egy hónap alap több mint 10%-kal csökkent az álláskeresők száma a Mohácsi Járásban
2014. január 22. szerda 18:38

Kettőszázhatvannéggyel kevesebben kerestek munkát 2013 utolsó hónapjában, mint novemberben a Mohácsi Járásban a megyei kormányhivatal munkaügyi központja adatai szerint. Ez 10,8 százalékos csökkenésnek felel meg.
Baranya egészét tekintve 17 996-an szerepeltek tavaly decemberen a nyilvántartott álláskeresők között - ez majdnem fele a februárinak, amikor 34 467-en reménykedtek csak munkában.
A novemberi adathoz képest is jelentős a csökkenés: 3600-al esett vissza a munkanélküliek száma. Ezzel összhangban Mohácson is jóval kevesebb az állástalan: februárban 1734, decemberben 1235 állástalan volt a városban.
A kedvező adatok hátterében elsősorban a közfoglalkoztatás bővülése áll: csak decemberben összesen 4590 fős munkaerőigényt jelentettek be erre vonatkozóan, ez az összes új álláshely kilencven százaléka volt.
Összességében az elhelyezkedési lehetőségek száma négy járásban bővült, közöttük a mohácsiban is, itt 291 új álláshelyet jelentettek be a munkáltatók a munkaügyi központban.
A foglalkoztatás további bővítésére most egy újabb lehetőség is kínálkozik: február 14-ig lehet pályázni munkahelyteremtő beruházásokra a munkaügyi központ kirendeltségein. A kis- és középvállalkozások új munkahelyenként másfél millió forintos támogatást igényelhetnek.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Felföldi László megyéspüspök: az új...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...

