Drogkereskedőt vágott előzetesbe a bíróság Pécsett
2025. február 17. hétfő 15:43

A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2025. február 11. napján és azt megelőzően kábítószerrel kereskedett Pécsett.
A fenti időpontban 780.000 forintért adott el kábítószert egy vásárlója részére. Ezt követően a nyomozó hatóság a személygépkocsit, melyben a vásárló utazott, intézkedés alá vonta, ahonnan lefoglalásra került 303 gramm marihuána.
Mindezek miatt a gyanúsított lakóhelyén és tartózkodási helyein tartott házkutatások során a nyomozó hatóság többféle - tabletta, paszta, por, kristály, növényi származék - formában különböző kábítószergyanús anyagokat és több, mint ötmillió forintot foglalt le, valamint a gyanúsítottal szemben kábítószer fogyasztást kimutató gyorstesztet alkalmazott, mely pozitív eredményt mutatott kétféle kábítószer vonatkozásában is.
A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban részt vevő más személyek befolyásolásával, bizonyítási eszközök, elektronikus adatok megsemmisítésével, elrejtésével vagy meghamisításával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb - szabadságvesztéssel fenyegetett - bűncselekményt követne el. Ezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A bíróság határozatát az ügyész, a gyanúsított és a védője is tudomásul vették, így az végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Baranyára is kiadták a...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- Századik születésnapján köszöntjük...