Dr. Hargitai János közleménye térségünk árvízi helyzetéről
2013. június 15. szombat 17:11

Ma reggel Orbán Viktor kormányfő Mohácsra látogatott. "Túl vagyunk a nehezén, nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár, most a helyreállítás a következő feladat" - jelentette ki a miniszterelnök. Szólt arról, hogy a Duna baranyai szakaszán sikeresen védekeztek, amely a Duna lassú apadása miatt folytatódik.
A kabinet vezetője velem, mint a megyei védelmi bizottság elnökével és Mohács város polgármesterével áttekintette a dunaszekcsői, a bári és a mohácsi védekezésen eddig történteket és szót váltottunk a következő napok teendőiről is. A kormányfő megtekintette a városban az árvízveszély legveszélyesebbnek minősített helyszíneit. A meghibásodott szennyvízcsatornával kapcsolatban elmondta, hogy helyreállításáról az árvízveszély elmúltával, 2-3 hét múlva lehet dönteni.
Orbán Viktort Dunaszekcsőn a település polgármesterével együtt fogadtuk. A miniszterelnök kiemelte a dunaszekcsői gátakon dolgozók erőfeszítéseit és bátorította őket a további helytállásra, majd közösen pontosítottuk az itteni helyreállítás feladatait.
A Duna vízállása Mohácsnál ma, június 15-én 14 órakor 944 cm volt, amely az elmúlt 24 órában 12 cm vízszint csökkenést jelent. A folyó vízállása Dunaszekcsőnél ma 14 órakor 948 cm, így az elmúlt 24 órában 17 cm-t apadt.
A folyam tehát lassan apad, a vízszint még igen magas, így az intenzív védekezési munkálatokat napokig folytatni kell, a veszélyhelyzet további fennállása miatt a figyelemnek tovább kell tartania. Akik folyamatosan követték a védekezés menetét, azok tudják, hogy négy napja mértek a folyón ilyen értékeket, akkor, amikor a már
megépült védműveket tovább kellett magasítani, amikor a védekezés a legintenzívebbé vált..
A mohácsi és a dunaszekcsői kompjáratok nem közlekednek, a folyón a Nemzeti Közlekedési Hatóság által elrendelt hajózási tilalom van érvényben, a mohácsi határkikötő le van zárva. A vadászati, halászati, horgászati tilalom továbbra is fennáll. A közúti közlekedésben korlátozás nincs.
Dunaszekcsőn ma is mintegy 100 fő védi az árvízveszélyben érintett utcákat, figyelik a védműveket, szükség szerint erősítik a gátakat. A szivattyúk folyamatosan üzemelnek. Az éjszaka folyamán a Széchenyi utcában álló egyik házat homokzsákok felhasználásával kellett védeni.
Bárban folyamatos figyelőszolgálatot tartanak fenn, a szivattyúzást szükség szerint elvégzik. .
Mohácson a belvízzel elöntött területek nagysága tovább nőtt. A szivattyúzást itt is szükség szerint végzik. A Szent János utca 19. szám előtti útbeszakadás esetében a helyet folyamatosan figyelik, mivel árvízi jelenség is előfordulhat, amelynek elhárítására felkészültek. Ma délelőtt itt vízszivárgást észleltek, de a vízügyi szakemberek szerint egyelőre nem kell tartani a Duna betörésétől.
P é c s, 2013. június 15.
Dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke
Képünkön: A Zrínyi utcában is megjelent a talajvíz.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Célba értek az első ingyenes...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

