Dr. Hargitai János a készülő mohácsi kormányablak munkálatairól tájékozódott
2014. március 08. szombat 17:28

Baranyában Pécs után másodikként Mohácson nyílik meg a kormányablak. A március 20-i átadás előtt dr. Hargitai János megyei kormánymegbízott személyesen tájékozódott városunkban az egykoron az önkormányzat „B" épületeként ismert ingatlanban zajló munkálatok állásáról.
Most még mindennap dolgoznak a villanyszerelők, a bútorszerelők és az informatikusok, de az ügyintézők tettre készen várják a nyitást - számolt be Müllerné dr. Juhos Bernadett, a Mohácsi Járási Hivatal vezetője dr. Hargitai Jánosnak, aki mindezt így nyugtázta: „Rendben lesz, mint általában Mohácson minden. Köszönöm."
- Az előkészületek olyan stádiumban vannak, hogy biztosra vehetem, huszadikán itt minden a helyén lesz, és ha az átadás megtörtént, már tudjuk fogadni az ügyfeleket a hét mohácsi munkaállomáson - mondta a politikus.
Dr. Hargitai János hangsúlyozta: a kormányablakban felkészült ügyintézők foglalkoznak majd az ügyfelekkel. A munkatársak már kezdetben is több mint háromszázféle ügyet intézhetnek, de ez a szám 2015 végére 2500 fölé emelkedik.
- A kormányablak az igazi végterméke minden átalakításunknak, amit ebben a kormányzati ciklusban tettünk. Ide akartunk eljutni - fogalmazott a kormánymegbízott.
- Létrehoztunk 2011-ben egy nagy kormányhivatalt, 2013-ra kialakítottuk a járási egységeket, így a mohácsi járást is, és ezeknek a járási egységeknek a részeként jönnek létre a kormányablakok - tette hozzá.
Képünkön: Müllerné dr. Juhos Bernadett az aktuális munkálatokról tájékoztatja dr. Hargitai Jánost.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

