Döntött a Kúria: megsértette Szekó József jó hírnevét valótlan állításával Miskolczi Imre
2018. február 27. kedd 14:03

A Kúria hétfőn hozott döntésével hatályában fenntartott Szekó József (képünkön), Mohács polgármestere által Miskolczi Imre alperessel szemben kezdeményezett személyiségi jogi perben korábban született jogerős ítéletet.
A határozat értelmében Miskolczi Imre egy, 2013 januárjában a helyi sajtóban közzétett nyílt levelében megsértette a polgármester jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát annak valótlan állításával, hogy a városvezető a helyi képviselő-testületnek a Bonafarm Zrt.-vel és a Pick Szeged Zrt.-vel vágóhíd létesítésére létrejött előszerződést jóváhagyó döntését megelőzően (önhatalmúlag és jogszabályt sértő módon) már előzetesen aláírta volna (a képviselő-testületet megkerülve) a megállapodást.
A Kúria nem fogadta el Miskolczi álláspontját, hogy ő csupán a rendelkezésére álló adatok alapján közügyben formált véleményt, mert az aláírás tényleges időpontja ténykérdés és egyben lényeges kérdés is, hiszen jogszerűen csak a képviselő-testület döntése után volt megtehető.
A hatályában fenntartott jogerős ítélet kötelezte Miskolczi Imrét elégtétel adására is a bíróság által megállapított, a jogsértés tényét rögzítő és a valós helyzet leírását tartalmazó közlemény saját költségen történő közzétételének elrendelésével.
Kötelezte továbbá Miskolczit arra is, hogy fizessen meg a polgármesternek 250 ezer forint nem vagyoni kártérítést.
Mindezek mellett a Kúria döntésének értelmében Miskolczi Imérének kell megfiztenie a részéről eredménytelen felülvizsgálati eljárás költségeit is.
Forrás: Kúria Sajtótitkárság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint egymillió hektárnyi...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Már telefonon is ingyenesen...
- Fészáz esztendeje működik Mohácson a...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Extrém hideg, és a várható ónos eső...

