Derekasan dolgoztak a busók: vége a farsangnak, télnek Mohácson
2015. február 17. kedd 18:53

Farsangtemetés napján, a Busójárás utolsó felvonásán a jelen volt több ezer ember tanúsíthatja, hogy Mohácson nem csupán eltemették, hanem a hatalmas főtéri máglyán koporsóba zárva a farsanggal a telet is elégették.
Ahogy a város téltemető, tavaszköszöntő hat napos rendezvénye mindegyikén rekordot döntött a farsangoló vendégek létszáma, kedden is a korábbi évekhez képest többen nézték végig a busócsoportok délutáni felvonulását, a Széchenyi tér szabadtéri színpadán a Zora Néptáncegyüttes és a tamburazenekarok műsorát, majd szaporán kattogtatták a fényképező gépeket, telefonokat, hogy megörökítsék a máglya vörös lángnyelvei harapdálta koporsót.
Kedden már kevesebb volt a farsangi menetben az olyan jelmezes, akik igazából nem illenek a néphagyomány ápolói sorába, viszont busót, szépbusót, azaz sokac népviseletbe öltözött lányokat közel annyit lehetett látni, mint vasárnap.
A Busójárás mérlegét, a rendezvénnyel kapcsolatos tapasztalatokat az elkövetkező napokban Mohácson az arra illetékesek megvitatják. Mindenesetre a vendégek részéről leggyakrabban halott panasz egyedül az árakra, a kereskedők borsos tarifáira voltak. Ebbe viszont az önkormányzatnak nincs szabályozó szerepe. Amúgy a harminc helyszínen hetvennél is több programról, a számos kulturális rendezvényről elismerően szóltak az azokon résztvevők.
A kolompok, kereplők kedden még késő este is szóltak a belvárosban, majd a hazafelé tartó busókon az utcákban. Az ágyúval hét órakor lőttek még egy utolsót. De az ablakokat rezegtető dörrenés, a kolompok egy évre elnémulnak és hamvazó szerdától a negyven napos böjt veszi kezdetét Mohácson is.
Képönkön: a farsangot és a telet temető máglya Mohács főterén.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...

