Cserben hagyó autóst keresnek a pécsi rendőrök
2023. április 06. csütörtök 13:38

A Pécsi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint március 30-án 5 óra 45 perckor egy ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi közlekedett Pécsett, a Fő utcában az Örs utca felől a Makay út irányába.
Haladása során a Fő utca - Makay út - Nyugati Ipari út kereszteződésében lévő körforgalomhoz érve az "Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget a körforgalomban a Nyugati Ipari út irányából a Makay úton Pellérd felé közlekedő segédmotoros kerékpárnak.
Az ütközés elkerülése végett a segédmotoros kerékpár vezetője vészfékezett, amelynek következtében a járművével elcsúszott, és 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
Az ismeretlen személygépkocsi vezetője a balesetet követően autójával a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott.
A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen érdemleges információval rendelkezik a balesettel kapcsolatban, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon.
Forrás: BVRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Cserépedényben fő a szárma szombaton...
- Busómaszkot is nyerhet, aki a héten...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Több mint száz új mentőautót...

