Csekély emeléssel számolhatnak az árusok a piacon és a vásárban az idei évben
2017. január 10. kedd 08:27

Átlagosan kettő százalékkal emelkednek a piaci és vásári árak 2017-ben, erről döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén. Azt is megszavazták, hogy ezentúl ünnepnapokon is lehessen vásárt tartani.
A képviselőtestület 2017-re átlagosan 2 százalékos emelést szavazott meg a piaci és vásári árakra vonatkozóan. A legborsosabb áron továbbra is lovat és szarvasmarhát árulhatunk darabonként 1250 forintos bruttó díj ellenében. A piacon leginkább népszerű állatok közül a kacsa, liba, tyúk, kakas, nyúl, pulyka helypénze 170 forint lesz, míg a pelyhes baromfi, kacsa, liba, galamb esetében 60 forint. A harminc darabos tojás árusításáért 100 forint kérnek el.
Fejlődik a piac és a vásár is
Tavaly is kiegyensúlyozottan, problémamentesen működött a piac, s mivel a város a jövőben komplex átalakítást tervez, az elmúlt évben csupán a szociális blokk festésére, mázolására került sor. A vásártér kihasználtsága az elmúlt években jelentősen átalakult, hiszen az eddig hagyományos állatvásár csaknem teljesen megszűnt, a helyébe a vegyes kirakodóvásár lépett. Tavaly újra lehetett autókkal, motorokkal is kereskedni, ami a jövőben még népszerűbb lehet.
A zöldség-gyümölcs, virág-, gomba- és dísznövény eladók számára az asztalok helyfoglalását négyzetméterenként 260 forintos díjban szabták meg, ha pedig gépkocsiról, vagy pótkocsiról, esetleg utánfutóról árusítanak, 950 forintot kell kicsengetniük.
A pecsenyesütők és az italárusok 650 forintért válhatnak helyet maguknak, a vegyes kerekesdők, mint például a ruhaárú eladók, kézművesek, késesek, cukorkaárusok, léggömbösök, kürtőskalácsosok pedig négyzetméterenként 260 forintért.
A piac és a vásár területén tehergépkocsi, mezőgazdasági vontató, illetve személygépkocsi utánfutóval 520 forintért parkolhat, személyautó és lovaskocsi 250 forintért.
A helypénzen felül az állandó helyen történő árusításért bérleti díjat kérnek, asztal és beton esetében 800 forint négyzetméterenként havonta, üzletek előtti területen szintén 800 forint négyzetméterenként egy félévre, míg a piaci pavilon és a vásárban való hely bérleti díja egyaránt 1950 forint egy hónapra. Aki fél évre kívánja bérbe venni állandó árusító helyét a piac területén, a sátrak után 33 680 forintos díjat kell fizetnie.
A testületi ülésen továbbá arról is döntöttek, hogy eltörlik azt a tilalmat, miszerint nem lehet ünnepnapokon vásárt tartani, így akár a tavaly az államalapítás ünnepe miatt eltérített vásár a jövőben már megtartható augusztus 20-án, ha szombatra esik.
K. A.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több ezren tartanak Baranya felé - a...
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Ismét Csányi a leggazdagabb, már 150...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- A családsegítők próbálják hazaküldeni...
- "Kicsit több szeretetet" kér a...
- Aki úszni tanította Mohácsot: Éva...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Halálos baleset történt Himesháza...

