Csataévforduló: rendhagyó programokkal is készülnek, a Csík Zenekar koncertezik Mohácson
2019. augusztus 11. vasárnap 10:33

Az eddigiektől eltérő programokkal is készülnek a rendezők a mohács csata évfordulóján: augusztus 29-én a Széchenyi téren a hagyományokat állítják középpontba, bemutatókkal, fellépőkkel várják a közönséget, este pedig a Csík Zenekar koncertezik. A Sátorhelyi Nemzeti Emlékhelyen Nagy István agrárminiszter mond ünnepi beszédet.
A mohácsi csata évfordulóján tartandó hivatalos megemlékezések mellett ezúttal a szervezők szándéka szerint a hagyományok kapnak nagyobb hangsúlyt.
Ennek jegyében a Széchenyi téren délután kettőtől vásár jelleggel kézművesek kínálják majd a portékáikat, s a Csőszi Hagyományőrző Egyesület tart bemutatót. Láthatunk párviadalokat, korabeli fegyvereket, öltözékeket, sátrakat.
Háromnegyed hatkor Szemző Angéla és zenekara, utána a Sátorhelyi Néptánc Együttes lép fel a téren felállított nagyszínpadon, utánuk pedig a Schneider Lajos Népdalkör következik.
A főtéri programok zárásaként, este nyolc órától a Csík Zenekar ad másfél órás koncertet. A Kossuth-díjjal kitüntetett zenekar a hazai népzene egyik legismertebb előadója, minden bizonnyal pazar élmény lesz a fellépésük.
A Sátorhelyi Nemzeti Emlékhelyen a megemlékezés és koszorúzás délután ötkor kezdődik,ünnepi beszédet mond Nagy István agrárminiszter.
Az emlékparkba fél ötkor ingyenes buszjárat indul a Széchenyi Téri iskola Arany János utcai szakaszáról.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerenádozó zenészeket büntetett a...
- Orbitális fogása volt egy baranyai...
- Online kocsmakvízre hívják a baranyai...
- Újraindul a Magvető Zsebkönyvtár...
- Nagyot változik az időjárás,...
- Szekó Zsófia: nem vagyok, nem is...
- Széttette a lábát a szerb...
- Helikopterrel, drónnal is keresték a...
- Kocsis Ferenc: „Mohácson születtem,...
- A megkérdezettek 70 százaléka...

