Csaknem négyszáz gyermek vendégeskedett az egyházmegye nyári táborában
2025. július 13. vasárnap 16:38

A nyári tábort július 7-12. között tartották az ÁGOTA® Alapítvány Bács-Kiskun vármegyében, Tass-Alsószenttamáson található ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központjában mintegy 400 gyermek és fiatal részvételével.
Nagyot álmodott a Pécsi Egyházmegye főpásztora, Felföldi László püspök, amikor elhatározta, hogy az egyházmegye fiataljai számára nyári tábort szervez egy nem mindennapos helyszínre utaztatva a résztvevőket. Az egyházmegyei hivatal munkatársaiból és hitoktatókból álló 20 fős csapat egy éven tartó gondos szervezőmunkájának köszönhetően az álomból pedig valóság lett: 40 plébániáról mintegy 400, 10-25 év közötti gyermek és fiatal táborozott 6 napon át 100 felnőtt önkéntes segítő, hitoktatók, szerzetesek, papnövendékek, diakónusok és lelkipásztorok felügyelete alatt ÁGOTA Falván.
A Kiskunsági Nemzeti Park felügyelete alatt álló, természetvédelmi körzetként nyilvántartott 7 hektáron elterülő valóságos gyermekparadicsomba érkeztek a táborozók, ahol kalandjátszóterek, modern sportlétesítmények, sétautakkal körülölelt tó, szabadtéri színpad, szökőkutak, gondos kezek munkáját dicsérő kert, filagóriák, közösségi terek és a Szent Jobb Latorról elnevezett kápolna várta az érkezőket.
A táborozók a nyári kánikulában megérkezve még nem gondolták, hogy néhány óra leforgása alatt 10-15 fokos hőmérséklet és viharos széllel tarkított, finoman fogalmazva is zord időjárás mellett töltenek 2 teljes napot.
A rendkívüli időjárás olyannyira váratlanul érte a résztvevőket, akik közül sokan nem készültek a júliusi télre, hogy csak a tábor felkészült szervezőinek gondoskodó odafigyelése sietett a segítségükre: takarókat, esőkabátot, hálózsákot bocsátottak korlátlan számban a táborozók rendelkezésére.
A kíméletlen időjárást feledtették a programok, az előre megírt forgatókönyv szerinti precíz napirend és a gyermekeket kísérő önkéntes szolgálatot ellátó munkatársak szeretetteljes odafigyelése.
Az első nap megérkezését és az ismerkedést követően minden nap zenés ébresztő és közös ima segítette az ébredést és a napindítást, melyet püspök atya személyes, a gyermekek nyelvén szóló, közvetlen gondolatai és buzdításai követtek a hálaadás, valamint az egymásra és a teremtett világra való odafigyelés fontosságáról.
A tábori napokat délelőtti és délutáni programelemek tagolták megkomponált egésszé, melyben elsőként a Nemzeti örökség Intézete és a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai invitálták kreatív és izgalmas feladatokkal, játékos kihívásokkal teli történelmi utazásra a táborlakókat. Miközben felfedezték közös történelmi múltunk fontos mozzanatait, bővítették történelmi ismereteiket, erősítve nemzeti identitásukat.
A második tábori napon az Isteni Ige Társaságának missziós szerzetesei és papjai fergeteges sikert arattak személyes tanúságtételeikkel és fülbemászó zenei elemekkel tarkított koncertjükkel, mely szinte felrobbantotta a közösségi tér falait. A verbiták az egyik legnagyobb gazdagságukat, a nemzetköziséget tárták a fiatalok elé. Misszionáriusaik sokféle kultúrából származnak, így tesznek tanúságot arról, hogy a testvéri együttélésnek nem lehet akadálya a különbözőség, hanem éppen ez teszi sokszínűvé az életünket.
Magyarországra a rend az 1920-as években érkezett, amikor a pécsi egyházmegyés kegyhelyen, Máriakéménden telepedtek le, néhány éve pedig elmaradhatatlan vendégei a kiemelt egyházmegyés rendezvényeknek, vitathatatlan sikerük miatt, jogosan.
Hatalmas sikert aratott az Élő könyvtár címet viselő programelem, melyben az Egyházhoz kötődő szolgálattevő munkatársakat és önkénteseket, köztük Felföldi László püspök atyát is, mint élő könyveket „kölcsönözhették" ki az érdeklődők a könyvtári katalógusból, majd fellapozva őket, az élő könyvek személyesen adtak választ az „olvasók" minden kérdésére.
A beszélgetésekből őszinte tanúságtételek, vargabetűkkel tarkított, az isteni gondoskodás által kísért emberi életutak rajzolódtak ki a gyermekek számára.
A HÁLÓ Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület tagjai irodalmi café keretében versíró kurzust és drámai elemekre épülő kulturális foglalkoztatót hoztak a táborozóknak, az egyházmegye egyetemista fiataljai pedig izgalmas, olykor vicces és szórakoztató feladatokból álló akadályversenyre hívták a fiatalabb korosztályt.
A tábor értékes és értelmes szórakoztatásra és kulturális elemekre épülő programjaiba kikerülhetetlen elemként csendesen simult bele a mindennapok lelkisége. A közös imádságos alkalmak és a lelki muníció mellett ifjúsági szentmise, lelki beszélgetések és a gyónási lehetőség is a mindennapok része volt.
Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke mindvégig személyesen jelen volt a táborban jó pásztorként terelgette a táborlakókat, döntéseket hozott, aktívan szervezkedett, ha kellett biztatott és motivált, következetes és jó atyaként terelgette a rábízottakat. Együtt mókázott, focizott, játszott, éneket és verselt a gyerekekkel, személyes példával tárva eléjük az Egyház emberi arcát.
A kreatív foglalkozások számtalan technikával kísért elmélyülésre adtak lehetőséget, a tábor utolsó estéjén megrendezett Ki mit tud? pedig jókedvű és hatalmas kacagásokkal kísért pillanatokkal tette felejthetetlenné ezt a néhány napot a résztvevők számára, míg a tábortűz esti fényei és a tűz ropogása már a búcsúzás közeli pillanatait vetítette előre.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Kánikulával kezdődik a hét, aztán...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Három pécsi drogdílert is...
- Eltűnt egy 16 éves lány Pécsről,...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Országszerte zajlik az aratás,...