Csaknem hatszáz játék gyűlt össze idén az állatkert jótékonysági akcióján
2018. december 13. csütörtök 13:30

Második alkalommal rendezte meg a Pécsi Állatkert a Nagycsaládos Egyesülettel közösen a Plüssmaciért élő macit elnevezésű jótékonysági akciót, amely során mintegy hatszáz játék gyűlt össze a nehéz helyzetben lévő gyermekek számára.
Rengeteg gyermek érkezett szombaton a Pécsi Állatkertbe, ahol egy jótékonysági akció zajlott: aki egy játékkal érkezett a parkba, kedvezményesen látogathatta meg az ott élő állatokat.
A kezdeményezés híre ebben az évben nagyon sok családhoz eljutott, hiszen közel hatszázan váltottak jegyet a parkba. Az összegyűlt több mint ötszáz játékot a Meszesi Tanoda gyermekei és ormánsági gyermekek számára osztották ki a pécsi Nagycsaládos Egyesület közreműködésével.
Herbert Gábor a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület elnöke elmondta, a várakozásukat felülmúlóan nagyon jószívűek voltak a gyermekek, ezért nagyon sok játék gyűlt össze, sokkal több, mint amire számítottak.
A kezdeményezést tavaly rendezték meg először, akkor körülbelül 100 játék gyűlt össze. Az elgondolás sikerét mutatja az idei félezres ajándékszám.
– Tavaly találtuk ki a nagycsaládos egyesülettel közösen, hogy decemberben adománygyűjtő akciót indítsunk. Ezzel a pécsiek, baranyaiak is meg tudják látogatni az állatkertet kedvezményes áron, illetve az ajándékokat összegyűjtjük rászoruló gyermekeknek – mondta el Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója, aki hozzátette, az akciót folytatni szeretnék, és bíznak abban, hogy jövőre még több gyermeknek okoznak majd örömöt.
Forrás: Pécsi Állatkert
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Aki úszni tanította Mohácsot: Éva...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mikor, hol halászlevezzünk? Íme, a...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Lezárják a Busó-körforgalmat, a...