Csak „nyugodtság", emberek, vallja városunk önkéntes térfigyelője, Petrovics Imre
2016. március 09. szerda 17:09
Szinte nincs olyan ember Mohácson, aki ne ismerné legalább látásból az „önkéntes térfigyelőt", Petrovics Imrét. De azt már sokkal kevesebben tudják, ki is ő valójában: kalandos, zsákutcákkal is tarkított életútja során volt tánctanár, sírásó, „seftes", míg ma a téren keresett kis pénzzel próbálja gyerekei boldogulását segíteni.
Az idén hatvanéves Petrovics Imre se írni, se olvasni nem tanult meg, aminek saját bevallása szerint nagyon sokszor látta már a kárát - többek között azért is, mert a fejébe vette, hogy regénybe foglalja, mit tapasztalt, látott-hallott nem éppen köznapi élete során. A terve az, hogy elbeszéli valakinek, aki aztán lejegyezné a történeteit.
Erre mi magunk nyilván nem vállalkozhatunk, azonban annak belátására, hogy lenne ráció a dologban, elég hallgatni őt már csak egy rövid ideig is - amiből kiviláglik, ki is valójában a saját maga által kinevezett önkéntes térfigyelő, minden mohácsi ismeretlen ismerőse.
A boksz helyett a táncot választotta, bejárta az egész országot
Petrovics Imre Mohácson született, gyerekkorában nagyon sokat betegeskedett, asztmája mellett gyakran epilepsziás rohamok gyötörték, amelyek később szerencsére elmaradtak.
Tizennégy volt, amikor már a városgazdálkodásnál dolgozott a vízvezeték-szerelők mellett, sőt, még egy kis lakást is kapott. Sokat dolgozott, apránként rakta félre a pénzt, elmondása szerint nagyon jó életet élt. Öt év után aztán Pécsre került, ahol amatőr szinten bokszolt, de mégis táncolni szeretett a legjobban.
- Mohácson kezdtem el táncolni, később Pécsett a Mecsek Együtteshez kerültem, napi két-három órás próbáink voltak. Ekkor beszéltek rá, hogy végezzem el a táncoktatói tanfolyamot is, hiszen akkoriban még nem létezett cigány tánctanár rajtam kívül. Több mint százan indultunk, végül csak huszonegyen vizsgáztunk le.
- Vegyes csoportom volt, több mint harmincan voltunk, bejártuk Magyarországot és a környező országokat is, önálló műsorral és zenekarral léptünk fel. A cigány tánc a legnehezebbek közé tartozik, hiszen itt mindent bele kell adni. Én készítettem fel azt a szekszárdi tánccsoportot is, akik a Ki mit tud-on másodikak lettek, ami annak idején nagy dolognak számított. Jugoszláviába is sokat jártam, minden kocsmában élő zene szólt, szinte mindig felálltam táncolni. Aztán jött a rendszerváltás, s vége szakadt ennek a korszaknak.
"Beugrós" sírásó is volt, aztán jött a zöld szemű szörny, majd a börtön
- Tíz évig dolgoztam egy temetkezési vállalatnál, eleinte beugrósként, de nem volt rossz pénz, úgyhogy ott ragadtam, majd a kompra jártam ablakot mosni, közben a Széchenyi téren valutáztam. Tisztességesen dolgoztam, nem az volt a cél, hogy lehúzzam a külföldieket.
- Az egyik legrosszabb időszak volt, amikor elváltam, a gyerekeim akkor még csak négy-, kilenc- és tizenhárom évesek voltak. Előtte két hónappal halt meg édesanyám, így minden rám szabadult, mostam, főztem, takarítottam, mellette folyamatosan dolgoztam, hogy legyen miből élnünk. Amikor a feleségem elment, elfelejtette elzárni a gázt, majdnem leégett a ház és még a legkisebb gyereket is elvitte magával. Utánuk mentem, futott elém a fiam, de engem nem láttak ott szívesen. Vascsővel, majd késsel támadt rám az akkori barátja, nem hagytam magam, és végül én fordítottam rá a kést, kivették a lépét, én meg mehettem a börtönbe. Büntetlen előéletemnek és volt feleségem hamis vallomásának köszönhetően két év helyett hét hónapot ültem.
- A fiaim is elváltak, így most megint négyen lakunk, hiába volt jó életük, rossz útra tértek. Szinte mindennapi vendégek nálunk a rendőrök, több százezres kárt okozott már nekem az az élet, amit választottak, és amit nagyon elítélek, de nem tudok tenni ellene.
"Előbb-utóbb mindenki fog esni egy nagyot az életben"
Petrovics Imre csaknem harminc éve önkéntes térfigyelő, szemmel tartja a kocsikat, útbaigazítja az embereket, télen lekaparja a jeget, nyáron lemossa a szélvédőket, közben néha meghívják egy sörre, vagy adnak neki pár száz forintot.
Azt mondja, előbb utóbb ugyan mindenki fog esni egy nagyot az életben, de a nyugalom a hosszú élet titka:
- Ma nagyon idegesek az emberek, rohannak, nincs idejük, sokszor rájuk szólok, hogy nyugodjanak meg, hiszen másokra is átragad a feszültség és abból bizony komoly botrányok is lehetnek, szóval, csak nyugodtság, emberek - fogalmazta meg egyik intelmét a maga sajátos stílusában.
A többit pedig - tette hozzá - a könyvében majd elolvashatjuk.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzhányóként lövellte a lerakódott...
- Tűz a mohácsi lakótelepen: a...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...
- Éjjel még eshet, szombaton már...
- Felborult egy autó Somberek közelében
- Súlyosan megésérült, mégis ki tudott...
- Láncfűrészeket dobált Mohács és Pécs...
- Továbbra is olcsóbb nálunk az...
- Lángokban állt egy lakótelepi lakás...
- Halálos baleset történt Baranya...