Cégekre, vendéglátó-egységekre is vigyázhat az újabb bővítés előtt álló mohácsi térfigyelő-hálózat
2014. november 24. hétfő 16:56

Az október elején átadott, az ország egyik legmodernebb térfigyelő-hálózatának bővítését tervezi az önkormányzat. A mohácsi vállalkozások telephelyeik, vendéglátó-egységeik őrzését is a rendszerre bízhatják, ha vállalják, hogy havonta tízezer forinttal hozzájárulnak a költségekhez.
Október elején helyezték üzembe Mohácson az ország egyik legmodernebb térfigyelő-hálózatát. A harminchat berendezésből álló lánc elemei a szokások funkciók mellett éjjel is látnak, egy részük a rendszámokat is felismerik, így ki tudják szűrni a körözés alatt álló gépkocsikat, valamint azok városon belüli mozgását is követni képesek. A berendezések mindezek mellett a járművek sebességét is tudják mérni, ezt a funkciót azonban csak tájékoztató jelleggel használják, annak alapján nem büntetnek a rendőrök.
Az önkormányzat most a rendszer további bővítésére készül, azokra a helyekre koncentrálva, ahol szintén hasznos lehet a bűnözők távol tartása és leleplezése érdekében a kamerák jelenléte.
Így többek között az ipari park, a sétálóutca, a vendéglátóhelyek, a pénzintézetek, valamint az üzletek környezetében szeretnék a fejlesztést elvégezni, ami a város, s az érintett tulajdonosok, vállalkozók érdekét egyaránt szolgálná.
A lehetőség iránt érdeklődők maguk is kérhetik, hogy vállalkozásuk közelében kamera működjön: ehhez azt kell vállalniuk, hogy havonta tízezer forinttal hozzájárulnak a rendszer üzemeltetéséhez. Az erre vonatkozó szándékukat az érintettek a Városfejlesztési osztály ügyintézőjénél, Simics Andreánál jelentkezhetik az 505-561-es telefonszámon.
A falvakban is
Az önkormányzat a jelentkezők számától függően határoz a térfigyelő-rendszer további bővítéséről.
Jelenleg többek között a Szent János utcában, a Felszabadulás utcában a kerékpár- és csónakkölcsönzőnél, a Kossuth Lajos-Pécsi út kereszteződésében, a Deák téren a buszpályaudvar kerékpártárolójánál, a piactéren, a Tímár utcában, az újvárosi benzinkútnál, valamint a Kutyatárnál is működnek kamerák.
A Mohácsra vezető utak mentén és a nagy forgalmú helyeken szintén segítik a berendezések segítik a közbiztonság növelését, a révátkelőnél, a Budapesti országúton, az Újvárosban, valamint az Eszéki úton az extra funkcióval kiegészített, rendszámok felismerésére is alkalmas kamerákat telepítettek. A berendezések a Mohácsi Rendőrkapitányság ügyeletére továbbítják a képeket.
Képünkön (archív): Dakos József, a megye rendőr-főkapitánya, Szekó József, Mohács polgármestere és Garamvári Gábor rendőrkapitány a monitoroknál.
Forrás: önkormányzat/Mohácsi Újság. hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...

