Busójárási előkészületek: húsz busókellék-készítő nyolcvan alkotását zsűrizték
2015. január 16. péntek 17:55

Kisfarsang napjáig, február 12-ig Mohácson szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne sor az immár világhírű Busójárással kapcsolatban valamilyen fontos előkészületre.
A télbúcsúztató, tavaszköszöntő népünnepély hét napján hetvennél több rendezvényre várja a város a vendégeit, s e programok sorában hagyományosan a busójárás kellékeit készítők munkáiból nagyszabású kiállítást is láthat a közönség. A Kossuth Filmszínházban nyíló tárlaton idén 34-en mutatkoznak be, közülük húsznak az alkotását most zsűrizték.
Busómaszkokat, kereplőket, bocskort, sokac viseletet és babákat, szűrt, sokac tányérokat, eredeti hímzett- és szőttes rátétes sokac harisnyát, kovácsoltvas termékeket - összesen nyolcvan munkát alaposan megvizsgálva döntötte el a szakavatott zsűri, hogy 46 alkotás a hagyományokat hűen megőrző „A" kategóriásnak minősült, 27 darab „B" kategóriás minősítést kapott és modern „A" kategóriásnak ítéltek egyet. Két munkát ajándéktárgynak javasoltak, míg négyet nem tartottak alkalmas „mestermunkának", azaz elutasítottak.
Szabó Zoltán, a Hagyományok Háza osztályvezetője, a zsűri elnöke megjegyezte: az utóbbi évek legszínvonalasabb munkáit hozták idén a készítőik, amit bizonyít, hogy több mint fele a legmagasabb „A" minősítést kapta. A bírálók sorában volt Illés Vanda, a Hagyományok Háza néprajzosa, Mónus Béla neves fafaragó, Csupor István keramikus és Burján István, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum munkatársa is.
Képünkön: munkában a zsűri elnöke, Szabó Zoltán (balról) és Mónus Béla fafaragó.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Már csak néhány hét, s indul a...

