Busójárás: újabb színpaddal, élő közvetítéssel is készülnek az érdeklődők kiszolgálására
2017. november 29. szerda 10:33

A következő, február 8-án kezdődő busójáráson a Szerb templom udvarában is szabadtéri színpadot és LED-falat állítanak fel, a korábbinál jóval több árusnak szorítanak helyet, valamint a világhálón elérhető élő közvetítéssel is készülnek a szervezők.
Bár még bő két hónap hátra van a február 8-án kezdődő busójárásig, a hetek gyorsan repülnek, ezért a szervezők természetesen már javában készülnek a legnagyobb mohácsi rendezvényre.
A képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a télűző népszokás költségvetését. A rendelkezésre álló 36 millió forintból nemcsak a rendezvény megszervezésével kapcsolatos kiadásokat fedezik, a keretből új kellékeket, jelmezeket, eszközöket is vásárolnak, valamint kiadványokat is készítenek.
Tekintettel arra, hogy esztendőről-esztendőre nő az érdeklődés a busójárás iránt, egyre többen érkeznek az eseményre, több olyan változtatást is elhatároztak, amelyek azt a célt szolgálják, hogy elkerüljék, hogy egy-egy időpontban egy helyre koncentrálódjon a tömeg.
Ezt megelőzendő a Széchenyi tér, a Deák tér és a Busóudvar mellett a Szerb templom udvarán is felállítanak szabadtéri színpadot, ahol a többi helyszínhez hasonlóan LED-falon is lehet követni majd az eseményeket.
Összesen harmincöt helyszínen nyolcvan program várja majd az érdeklődőket, nemcsak a busójárás fő napjain, hanem pénteken és szombaton is.
Ugyancsak az újdonságok közé sorolható, hogy az étel- és italárusok a Deák tér és a Széchenyi iskola udvarán kívül a Szentháromság utca Kígyó és Jókai utca közötti szakaszát is elfoglalhatják, még több (a korábbi 320-al szemben 390) árusnak szorítanak helyet.
A kézműves és népművészeti portékát kínálóknak is több helyük lesz, a Dózsa György utcát a Tompa Mihály utcáig foglalhatják majd el, valamint a Vörösmarty utca egy részét is.
A busójárás szombati, vasárnapi és keddi napján zajló eseményeket a világháló segítségével élő, egyenes közvetítésben is nyomon lehet majd követni.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Látványos szakaszához érkezett a...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...
- Napsütéses, enyhe napunk lesz...
- Nézőpont: csak a Fidesztől várják a...
- Márciusban 146 földmozgást...
- Elhunyt püspökeire emlékezik vasárnap...
- Szörnyű, hányan vezettek részegen...
- Több mint tizennyolcezren...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...

