Budapest után Pécsett is parádéznak, szeptemberben jön az LMBTQ-felvonulás
2022. július 24. vasárnap 08:47

Lezajlott szombat délután a 27. Budapest Pride programsorozat záró rendezvénye, a felvonulás, amelyet idén a "Vedd vissza a jövőd!" szlogennel hirdettek meg. A következő felvonulás színhelye Pécs lesz, a szervezők korábbi közlése szerint szeptember 17-én. Céljuk, hogy jövőre más nagyvárosokban is legyen LMBTQ-felvonulás.
Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) és támogatóik a XIII. kerületi Dráva utca és a Carl Lutz rakpart találkozásánál gyülekeztek, onnan indult el a Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás az V. kerületi Szabadság térre.
A menet végig haladt a Duna mentén a Margit hídig, majd tovább a Parlament mellett az alsó rakpartokon, utána a Zoltán utcán keresztül érkezett meg a Szabadság térre.
A felvonulók szivárványszínű, európai uniós zászlókat lobogtatva énekeltek és táncoltak a dübörgő zenére. A menetet több mint tíz platós teherautó kísérte, ezeken résztvevők táncoltak.
Hrubi Zita, a Budapest Pride sajtószóvivője elmondta: el szeretnék érni, hogy jövőre ne csak Budapesten és Pécsen, hanem az ország más városaiban is rendezzenek Pride felvonulást.
Kővári János, a KDNP-ÖPE frakcióvezetője kezdeményezésére elindult aláírásgyűjtés papíralapú íveken zajlott, s rövid idő alatt több ezren csatlakoztak hozzá.
Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata szerint legkevesebb hatezer aláírásra van szükség a közmeghallgatás kitűzéséhez.
A világhálón ugyanakkor továbbra is aláírható maradt (és jelenleg is aláírható) a felvonulás elleni tiltakozó petíció, amelyet már több mint tizenegyezren írtak alá.
A szervezők és támogatóik mindezek dacára sem tettek le tervükről, amit egy évvel később, tavaly szeptemberben meg is valósítottak, s szándékaik szerint ez idén szeptemberben sem lesz másképp, s ismét felvonulnak.
Képünkön: Budapest Pride résztvevői vonulnak a Margit híd irányában, az alsó rakparton.
M. B. - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Keresik Mohács karácsonyfáját, a Deák...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- CBD olaj milyen betegségekre jó? –...
- Rablás miatt csuktak le egy...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek az...
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- Robogóval esett el egy férfi...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Orbán Viktor: a holland...

