Búcsú testvérvárosunk, Pélmonostor alpolgármesterétől

2013. április 12. péntek 09:07

Hosszantartó, súlyos betegség után 62. életévében elhunyt horvát testvérvárosunk szociális feladatokért felelős alpolgármestere, Nikola Ređep.

Nikola Ređep 1951-ben született. Az általános és a középiskola elvégzése után élelmezésmérnöki diplomát szerzett. Harminc évig tevékenykedett mérnökként cukor- és csokoládégyárakban, Eszéken, Beljén, Županban. Harcolt a Szerbia elleni honvédő háborúban, hősiességéért többször is kitüntették. 2009-ben vállalta el az alpolgármesterséget Pélmonostoron, ahol szociális- és lakásügyekkel foglalkozott. Munkáját mindig a nagyfokú odafigyelés, empátia és precizitás jellemezte.

Temetésére április 6-án került sor. Katonai díszszertartás keretében vettek tőle végső búcsút családtagjai, kollégái, barátai, tisztelői. Mohács Város Önkormányzata nevében Kovácsné Bodor Erika alpolgármester asszony rótta le kegyeletét.

Pélmonostor Város Önkormányzata