Bronzéremmel tértek haza a mohácsi Radnóti diákjai az országos rendészeti versenyről

2019. május 07. kedd 10:50

Bronzéremmel tértek haza a mohácsi Radnóti diákjai az országos rendészeti versenyről

Hagyományosan kiválóan szerepel a Pécsi Szakképzési Centrum Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája csapata az országos rendészeti versenyen: tavaly megnyerték a küzdelmeket, az idei kiírásban pedig a harmadik helyet szerezték meg. 

 

 

A harmadik alkalommal megrendezett Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny célja a rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló középiskolások rendészeti pálya felé irányítása, a tehetségek kiválasztása, a csapatszellem, az összetartozás érzésének erősítése.

Március elején tartották a régiós válogatókat, amit az ország négy rendészeti szakközépiskolájában rendeztek meg, s mintegy hetven iskola csapata versengett egymással.

A mohácsi csapat innen jutott tovább a legjobb húsz közé a budapesti országos versenyre.

A Radnóti csapata hagyományosan kiválóan szerepel a megméretésen, olyannyira, hogy tavaly megnyerték azt, idén pedig a ragyogó harmadik helyet szerezték meg. Az ezért járó díjat vehették át a napokban Budapesten, a Városligetben megrendezett IX. Országos Rendőr - és Tűzoltónapon.

Az iskolát Kasuba Gyula és Kiss Levente 11/a, valamint Hekler Máté és Kramm György Gábriel 12/a osztályos tanulók képviselték.


A mohácsi diákoknak nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is bizonyítaniuk kellett tudásukat.

A verseny során szakmai és műveltségi felkészültségükről, valamint idegen nyelvi, informatikai és közlekedési ismereteikről adtak számot. A látványos, valós élethelyzeteket szimuláló gyakorlati feladatok során pedig egy akadálypályát is le kellett győzniük, majd lövészetben, valamint fizikai erőnlétet és ügyességet igénylő versenyszámokban is összemérték tudásukat.

A diákokat az iskola tanára, Tóth István készítette fel a versenyre.

 

 

EQM