Bólyban iskolát, kerékpárutat újítanak föl önerőből, de támogatással is fejlesztenek
2014. július 10. csütörtök 17:39

A közelmúltban tisztíttatta ki a város egyik ivóvíz kútját az önkormányzat. A DRV üzemeltette vízbázisra kétmilliót költöttek a költségvetésükben fejlesztésre fordítható forrásból.
- A szakközépiskolánk ugyan állami fenntartású, de maga az ingatlan a mi tulajdonunk, a mi gyerekeink használják, így nem volt kérdés, hogy az 1820-as évektől oktatási célokat szolgáló épületrészt rendbe tesszük - indokolta Hárs József polgármester a további kétmilliós kiadást jelentő munkát, ami jelenleg van folyamatban. Ennek keretében a vegyes falazatú ingatlanrész födémjét javították ki és a mintegy 120 éves cserepek helyett raknak újat.
A Bólyt-Szajkkal összekötő kerékpárutat teljesen átépítik. A 21 évvel ezelőtt átadott útszakasz repedezett, több helyen megsüllyedt aszfalt burkolata teljesen eltűnik. Kiemelt szegély közé most olyan speciális térkő burkolatot raknak le, amit kifejezetten az ilyen célú használatra gyártanak. A 16 milliós beruházást szintén önerőből állja a város.
Költenek a gyermekintézmények szokásos nyári karbantartási munkáira, a tisztasági meszelésekre is, míg 90 százalékos pályázati támogatással készül az általános iskolánál egy 100 kerékpár elhelyezésére alkalmas fedett tároló.
A 12 milliós költségű létesítmény ünnepélyes átadását július 28-ra ütemezték, ezen a napon lesz a Bólyban rendezendő, nagyszabású, nemzetközi focitorna zárónapja. Az Euro Camp U 13-as bajnokságra, melyet július 25-28 között bonyolítanak, Erdélyből, Felvidékről, Franciaországból, Németországból várnak csapatokat a helyi és a magyarbólyi játékosokon kívül.
Képünkön: térburkoló lapokkal készül a kerékpárút Bóly-Szajk között.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Tovább szigorítottak a higiéniai...
- Teherkocsival ütközött egy autó...

