Bokréta Ünnep zárta Nagynyárádon a baranyai 844 milliós beruházás szakmai napját
2015. november 04. szerda 06:00
A Széchenyi program keretében négy településen együttesen 844 milliós pályázati forrásból megvalósuló Multifunkcionális Nemzetiségi - Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ (NeRok) folyamatban lévő beruházásai helyszínbejárással egybekötött szakmai napját zárta kedden Nagynyárádon a „Bokréta Ünnep" , melyen részt vett Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára.
A projekt részeként Pécsett, Nagynyárádon, Komlón, valamint Alsószentmártonon zajlik a nagy volumenű beruházás, amelynek eredményeként létrejön egy olyan hálózat, amely korszerű szolgáltatások nyújtásával és infrastrukturális eszközök biztosításával szólítja meg a kultúra és az oktatás terén a különféle nemzetiségeket, közösségeket és korosztályokat, köztük kiemelten a gyerekeket, fiatalokat és romákat.
A 750 lelket számláló Nagynyárád lakosságának közel fele német ajkú. A település ad otthont a közismert, hagyományőrző Kékfestő fesztiválnak, és a most zajló munkálatok révén a Nemzetiségi - Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ egyik helyszínéül is szolgál.
A beruházás részeként a Kossuth Lajos utcai volt iskolaépületben alakítják ki a Német Nemzetiségi Kiállítás és Élményközpontot, ahol állandó német nemzetiségi történeti és helytörténeti kiállítást, sváb tematikájú- és többek között időszaki nemzetiségi kiállítást rendeznek népművészek műveiből. Az ingatlan alkalmas lesz nemzetiségi fesztiválok szervezésére, továbbá a német nemzetiség mellett más művészek bevonásával kiállítási és egyéb programokra.
Jelenleg az ingatlan egy része tájházként üzemel. A vályog szerkezetű épület felújítása folyamatban van, s az átalakítás során újabb szobák rekonstrukciójával, vizesblokkok kialakításával, valamint a fűtési rendszer kialakításával részben korszerű kiállítótér, tovább közösségi együttlétekre alkalmas terek jönnek létre.
Az épület a tervek szerint egy a német nemzetiség történetével, illetve általánosságban a nemzetiségi kultúrával kapcsolatos kiállításnak, továbbá ehhez kapcsolódva múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, alkotótáboroknak ad majd helyet. Emellett a nagynyárádi helyszín otthont teremt a pécsi Módszertani Központtal együttműködésben szervezett, a nemzetiségi hagyományőrzés és hagyományápolás korszerű megjelenési formáit tükröző rendezvényeknek is.
A Nagynyárádi Német Nemzetiségi Kiállítás és Élményközpontot korszerű informatikai berendezésekkel látják el és modern bútorokkal rendezik be.
B. M./EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- Így választ országgyűlési...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...

