Bíróság elé állítják az autójával a rendőröket lehajrázó német nyugdíjast
2017. január 07. szombat 08:01

Hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt áll a Mohácsi Járásbíróság elé jövő csütörtökön az az idős német férfi, aki tavaly januárban Himesházán nem állt meg a rendőrök jelzésére. 150-el menekült autójával a zsaruk elöl.
Az ügyészség közlése szerint az idős német férfit 2013-ban végleg eltiltották a közúti járművezetéstől, ennek ellenére továbbra is folyamatosan vezetett.
2016 januárjában, Himesházán közlekedett kocsijával, amikor a rendőrjárőrök meg akarták állítani. Ő azonban nem állt meg, hanem a gépkocsijával menekülni próbált. A rendőrök a vádlottat megkülönböztető jelzéssel követni kezdték, azonban a helyenként 140-150 kilométeres sebességük ellenére nem érték utol. Ezért a gépkocsi megállításához rádión segítséget kértek.
A gépjármű feltartóztatásába több rendőri egység is bekapcsolódott, ennek során az egyik útszakaszon a járőr gépkocsit az úttesten keresztbe állították, míg az egyik járőr karjelzéssel megpróbálta megállítani a száguldó gépkocsit. A német férfi a rendőri jelzésnek nem tett eleget, az útpadkára hajtva megpróbálta a rendőrségi gépkocsit kikerülni.
A gépkocsivezetőt megállítani próbáló rendőrnek az autó elől el kellett ugrania, azonban kezét a száguldó autó visszapillantó tükre így is elérte.
A férfi ezt követően lakóhelyi irányába közlekedett százötven kilométeres sebességgel, majd ott átült a másik autójába, és azzal folytatta a száguldást. Az őt követő rendőrjárőröknek megkülönböztető fény és hangjelzés ellenére sem állt meg. Végül a rendőrség a lakásán fogta el.
A bíróság csütörtökön kezdi meg a tárgyalást.
Képünk illusztráció.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sarka Katát már a tanulásban is...
- Megérkeztek a hatos lottó...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Az én történetem: pályázatot...
- Unokázós csalókat fogtak el a...
- Gyorsan népszerű lett a...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...

