Big Picture: a Duna-Dráva Nemzeti Parkban készült a nagydíjas természetfotó
2015. július 14. kedd 18:14

Kudich Zsolt magyar természetfotós a gemenci ártéri erdőben készített képét nevezte meg az idei év legjobb természetfotójának a világ egyik legnagyobb természettudományi múzeuma, a California Academy of Sciences által szervezett Big Picture elnevezésű pályázat zsűrije.
A neves tudományos intézmény fotópályázatára 69 országból több mint hatezer képet neveztek. A díjazott felvételek bolygónk gazdag és változatos élővilágát mutatják be, arra inspirálva mindannyiunkat, hogy óvjuk a Földet és törekedjünk környezetünk fenntarthatóságára.
A budapesti fotográfus Repülő kócsagok című nagydíjas képe Magyarországon, a gemenci ártéri erdőben készült és egy csapat nagy kócsagot ábrázol. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri elnöke, Suzi Eszterhas méltatásában elmondta, hogy a magyar fotográfus alkotása "olyan, mint egy festmény, hangulatos, elegáns, egyszerűen gyönyörű".
A nagydíjon kívül további hat kategóriában osztott ki díjakat a zsűri és külön elismerést kaptak a legjobb ifjú fotósok. A zsűri tagja volt Art Wolfe, a világ egyik legismertebb természetfotósa, Sophie Stafford, a BBC Wildlife nemzetközi képszerkesztője és Kathy Moran, a National Geographic természetfotósa is.
Kudich Zsolt díjnyertes képe a Zsirmon Rékával közösen készített, Duna menti nemzeti parkokat bemutató fotósorozat része. A projektben nyolc európai ország nemzeti parkjainak szakmai segítségével dokumentálják a Duna megmaradt utolsó természetes ártereinek, folyószakaszainak és folyó menti területeinek természeti értékeit.
A második alkalommal megrendezett, tízezer dollár (2,85 millió forint) összdíjazású Big Picture természetfotó-pályázat legsikeresebb képeiből július 31-én nyílik kiállítás az amerikai intézményben.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Továbbra sem látogatható a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...

