Béke a halászok és a horgászok között? Mohácson tárgyaltak
2015. január 17. szombat 07:41

A kormányhivatal közlése szerint idén, akárcsak korábban, öten kérelmezték a halászati engedély kiadását a Dunára és mellékvizeire.
A Földművelésügyi Igazgatóság a horgászok és a halászok között fennálló ellentétek mérséklése, továbbá a vitás kérdések tisztázása érdekében egyeztető tárgyalásra hívta a feleket.
A napokban Mohácson, a Járási Hivatal épületében tartott megbeszélésen az igazgatóság vezetője, szakemberei, az öt halász, valamint a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének elnöke és az ügyvezetője vett részt.
A kormányhivatal közlése szerint az egyeztetés után mindkét fél elégedetten állt fel a tárgyalóasztaltól. A megbeszélésen elhangzott, szakmailag alátámasztott kívánalmakat beépítik a halászati engedélyekbe.
Képünkön: a megbeszélést követően a különböző anyagú tükrös balin hálóikat mutatták be a halászok.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Már csak néhány hét, s indul a...

