Beiratkozási fórumon ismerkedhettek a szülők a Mohács Térségi Általános Iskolával
2014. február 22. szombat 17:48

Iskolaváró szülői tájékoztatót tartott a Mohács Térségi Általános Iskola február 19-én az Ifjúsági Centrumban. A rendezvényen a megjelent szülőknek felvázolták a két tagiskola - a Brodarics és a Széchenyi - profilját, és bemutatták a majdani elsősök leendő osztályfőnökeit is.
A tervek szerint szeptembertől négy első osztály indul egyenlő elosztásban, tehát épületenként kettő. Csollákné Takáts Lívia elmondta: a Brodaricsban a német nemzetiségi osztályon kívül választható a pár éve indult sportiskolai képzés, melyhez emelt óraszámú matematika társul.
A Széchenyiben ugyanakkor informatika tagozat működik, reagálva a kor követelményeire, de lehetőség van német vagy horvát nemzetiségi nyelvet oktató osztályba is beíratni a gyermeket - hangsúlyozta a vezető pedagógus.
A horváttanítással kapcsolatban megtudtuk: sikerült felvenni a kapcsolatot egy partneriskolával, melynek képviselői és kisdiákjai már a közelgő busójárásra is ellátogatnak.
A szülők számára bizonyára megnyugtató hír, hogy az angol nyelv is része a tantervnek, kerüljön gyermekük bármelyik tagintézménybe - felső tagozattól e világnyelvvel is megismerkedhet.
Mindkét iskolában rendkívül felkészült a pedagógus gárda, jó hangulatban, egymással összefogva, egymást kiegészítve és segítve dolgoznak együtt - húzta alá az igazgatónő és hozzátette: igen színes az a programkínálat, ami az iskolai életet gazdagítja vagy a szabadidő eltöltését tartalmasabbá teszi.
A Mohács Térségi Általános Iskola ökoiskolai jelleggel is bír, ez a papír- és elemgyűjtésben, a használt sütőolaj gyűjtésében vagy a tanórákba beépítve egyaránt jelentkezik - emlékeztetett az intézmény vezetője.
A Baranya Megyei Kormányhivatal a beiratkozás időpontját az április 28-tól 30-ig tartó időszakban határozta meg - közölte kérdésünkre Csollákné Takáts Lívia.
Képünkön: az igazgatónő a fórum résztvevőit tájékoztatja.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Magyarországon először alkalmaztak új...

