Bazi nagy gépekkel kaszálják a töltést Mohácsnál, hétfőn és kedden érdemes elkerülni
2020. május 22. péntek 12:41
Frissítve: 2020. május 23. szombat 09:40

FRISSÍTÉS: cikkünk megjelenését követően közölte a szolgáltató, hogy a korábban jelzettnél egy héttel később kezdődnek a munkálatok. Jövő hétfőn kezdődik Mohácsnál a Duna menti árvízvédelmi töltés koronaszintjén vezető aszfaltút két oldalán a nagyra nőtt fű gépi kaszálása - közölte a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
Közleményükből kiderül, három géppel, szakaszosan végzik a műveletet, reggel fél nyolctól délután négyig.
Ha az időjárás nem szól közbe, június közepéig, hozzávetőlegesen három hét alatt végeznek.
Az igazgatóság munkatársai Mohács belterületén, a Gőzhajó utca vonalától kezdik a kaszálást, hogy aztán pár hét múlva, dél felé haladva a horvát határnál fejezzék be.
A teljes munkaterület hossza így eléri a 20 kilométert.
A vízügyesek arra kérik a mohácsiakat, hétfőn és kedden lehetőleg ne közelítsék meg a töltést.
A füvet nagy teljesítményű lengőkaszákkal vágják le, a gépek használata igen nagy figyelmet kíván a kezelőktől, ráadásul a vágóberendezésekkel felszerelt járművekből munkavégzés közben csak korlátozottan lehet kilátni.
Kérik továbbá a későbbi napokon, a jelzett időtartamban akár munkavégzési, akár kedvtelési céllal (sportolás, kutyasétáltatás, kerékpározás, horgászat stb.) a töltést igénybe vevőket, hogy a kaszálást végző gépek közelében a legnagyobb körültekintéssel mozogjanak, e járműveket minden esetben óvatosan előzzék meg, kerüljék ki.
Képünk archív felvétel.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Szili Katalin: szükséges az...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...

