Barics Zsolt - Nem csak árulja, de bajnoki szinten főzi is a halat

Szinte egyszerre érkezünk a találkozóra, ő is pontos. Már első benyomásra kiegyensúlyozott. Ahogy mondani szokás, sugárzik róla, hogy a helyén van. Mohács egyik ismert „halas emberével", Barics Zsolttal egy forró nyári délutánon beszélgettünk - árnyékban, limonádé mellett.

- Az élő hal nem bírja a meleget, télen könnyebb vele - kezdi, nekem pedig feltűnik, hogy még az időjárással összefüggésben is a halak jutnak eszébe. Következő mondatával erre csak ráerősít: „Szerintem a hal az 'r' betűs hónapokban a legízletesebb."

A nullás kilométerkő halkereskedői pályáján az 1986-os esztendőnél áll. „Családi vállalkozásban dolgozunk azóta is. Kisegítő alkalmazottat csak nagy ünnepek előtt veszünk fel." - mondja, majd hozzáteszi: „Jó pár darab halat láttam az elmúlt huszonhét évben."

- Mindközül a ponty az etalon, azt kérik leginkább, de sokszor olyan fajtákat is keresnek nálunk, amiből kevés van. Nem feltétlenül az ízviláguk, hanem talán inkább a különlegességük miatt - tudom meg tőle.

A pontyról elárulja, hogy egy megbízható, minőségi szegedi szállítótól származik. Most már házhoz hozzák az árut, ám a hőskorban még ő indult az éjszaka közepén az élő halért Szegedre. „Emlékszem, akkoriban egy kiló pontyot 75 forintért vettem." - idézi fel.

Portékájához nem csupán munkakapcsolat fűzi: „Imádom a halat! Javarészt halászlét készítek, általában vegyesen, vagy halpörköltet." Utóbbinál a következő kombinációra esküszik: „Harcsa, csuka, angolna, kecsege egyenlő arányban. Ez a király négyes. Mellé pedig túrós csusza."

Rendszeresen főz, nem ritkán nagyobb társaságoknak is. Csupán egyetlen, sokatmondó adat: évente elfogy 40-50 kiló piros paprikája. Bár ő olyan séf, aki meghallgatja a kóstolók véleményét, de azért megjegyzi: „Mindenki után nem lehet menni, mert akkor még lekvár is kerülne bele."

- Egyébként a hagyományos vonalat viszem: hagyma, só, paprika. És a paprika nekem piros - hangsúlyozza, mert „egyes újabb trendek a sárgásabb paprikát favorizálják." A zacskós porokról, kockákról, valamint krémekről pedig eképpen vélekedik: „Ezektől a halászlé csak drágább lesz, de jobb nem."

- Van egy nem átlagos receptem, a nokedlis halászlé. Ennél a nokedlit hagyományos módon kanállal a lébe kell szaggatni, amikor még nincsenek benne a főszeletek. Így főzzük ki, aztán kivesszük és utána tesszük bele a halat. Macerásabb, de megéri - avat be egy konyhatitokba.

Kiváló gasztronómiai képességeit igazolja, hogy a Dunaföldváron megrendezett országos halfőző bajnokságot három alkalommal nyerte meg. Némi kajánsággal fűszerezve erről így nyilatkozik: „Visszavonultam, hadd győzzenek a fiatalok is." De nem zárja ki annak lehetőségét, hogy újra aktivizálja magát és ott lesz augusztus 20-án.

Barics Zsoltot különböző halas rendezvényekre zsűrizni is hívják, ami ugyancsak a hozzáértés elismerése. „Sokat számít a szín, az állag, tehát, hogy ne legyen szétfőzve a halhús, és persze az íz. Nem szerencsés, ha az étel túl sós vagy túl csípős." - fogalmazza meg a legfőbb szempontokat. Ami azt illeti, hamarosan ismét bírói szerep vár rá: augusztus 10-én az évente megrendezett baracskai Sobri Kupán lesz ítész.

Szabadideje nem sok marad: „A bolt keddtől vasárnapig nyitva van, hétfőre pedig mindig akadnak intéznivalók. Nekem az a kikapcsolódás, ha főzünk és sztorizgatunk a barátokkal." De nem bánja: „Szeretem, amit csinálok. Ezt csak így lehet."

Ő Mohácson érzi magát úgy, mint hal a vízben. A városhoz való kötődéséről így vall: „Itt születtem. Itt ismernek, itt ismerek mindenkit. Még Pécsre sem mennék el."

Az első benyomásomra nem cáfolt rá a vele folytatott beszélgetés: Barics Zsolt valóban egy elégedett ember. Talán azért is, mert észrevesz minden apró jót az életben. Ennek jele például, ahogyan búcsúzásunkkor őszinte lelkesedéssel dicsérte a hűsítőt: „Nem is tudom, mikor ittam utoljára ilyen finom limonádét."

Cserdi Áron