Baranyában nem csökkent az influenzás betegek száma

2020. március 05. csütörtök 19:12

Baranyában nem csökkent az influenzás betegek száma

Az elmúlt héten 38 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez valamivel kevesebb, mint az azt megelőző heti 38 900 - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján. Baranyában nem csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók aránya az előző héthez viszonyítva.

 

A 9. héten nyolc megyében emelkedett (Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Nógrád, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye), négy területen nem változott (Budapest, Baranya, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) és nyolc megyében csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók aránya az előző héthez viszonyítva.


A betegek 37,5 százaléka 0-14 éves gyermek, 33,3 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 21,4 százaléka, 7,8 százaléka a 60 éven felüliek közül került ki.

A laboratóriumi vizsgálatok az influenza A vírust igazolták a beküldött minták többségében - írták.

Az ország és a főváros legtöbb egészségügyi intézményében teljes vagy részleges látogatási tilalom van érvényben az influenzajárvány miatt. A teljes lista megtekinthető a htps://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/influenza/latogatas_2020 címen.

MTI