Babarc 1000 éves - ünnepségsorozattal kívánják emlékezetessé tenni az évfordulót
2015. augusztus 18. kedd 19:20

Pécsi Sándor polgármester idén februárban jelentette be, hogy az első írásos emlék szerint a pécsváradi apátság alapítólevelében 1015-ben adományként szereplő Babarc ezeréves fennállásának évfordulója alkalmából rendezvényekre hívja és várja a helyben lakókat, továbbá a községből elszármazottakat és minden barátjukat.
Ebben az évben már több esemény zajlott Babarcon az évezredre emlékezés jegyében, s ezek megkoronázásaként augusztus 20-hoz és a búcsúhoz kapcsolva szerdától ötnapos, nagyszabású ünnepségsorozatot tartanak a faluban.
A programokat nyitó esemény a svábudvar átadása lesz augusztus 19-én este fél 7-től. Tóth László helyi vállalkozó vásárolta meg a falu régi sváb házát, amit eredeti állapotában helyreállítva kíván megőrizni. A búcsúfát már itt fogják szerda este feldíszíteni, majd a sportpályánál lévő fesztiválsátorhoz vinni és ott felállítani.
Augusztus 20-án térzene hívogatja a 10 órakor kezdődő Szent István napi ünnepi szentmisére az embereket, soraikban a Hessen tartományi partnertelepülésükről, Willingshausen-Loshausenből érkező hatvan vendégüket. Még délelőtt Schwartzer Ferenc és Babarc 1000 éves emléktáblája, valamint a felújított I. és II. világháborús emlékmű felszentelését tartják. Délután 15 órától helyi csoportok és a német vendégek zenészei közreműködésével kulturális műsor szórakoztatja a közönséget.
Pénteken délután egy órától szabadtéri sportrendezvényekkel, népi játékokkal múlatják az időt a bajnoki focimeccs kezdetéig, s akinek kedve tartja, kisvonattal járhatja körbe a falut, majd este retro mulatságot tartanak.
Magyar és sváb utca
Szombaton a római katolikus templomban 11 órakor kezdődő szentmise előtt a Grazi Fúvószenekar ad térzenét. Az Ausztriából érkező 53 fős csoport zenészei és a helyi Dorfmusikanten Zenekar koncertje 15 órától lesz hallható. Ezt a napot 20 órától a jó hangulatról gondoskodó Unterrock Zenekar közreműködésével szervezett bál zárja.
Vasárnap a református templomba a 11:30 órai istentiszteletre várják a falu lakosait. Az ötnapos rendezvénysorozat zárásaként pedig délután a Stimmungparade koncertjét követően kitáncolják a búcsúfát.
A programok részeként az öt nap alatt több kiállítás is látható Babarcon: a különböző önkormányzati ingatlanokban Kozma Simon viasz domborműveiből, Boczor Magdolna festményeiből, a községben élő fiatalok fényképeiből, rajzaiból és tűzzománc alkotásaiból rendeztek tárlatot, míg a plébánián sváb családok régi fotóin lehet ismerősöket keresni.
Képünkön: Tóth Vivien az eredeti állapotába helyreállított sváb ház udvarában.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Így választ országgyűlési...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...

