Az embercsempész elmenekült, a szíreket, afgánokat elfogták a szigeten a rendőrök
2014. február 27. csütörtök 10:24
Hétfő hajnalban Mohács szigeten a Riha tó partjánál járőrözött rendőröknek gyanús volt a baracskai útról észak felé egy földes dűlőútra kanyarodó személyautó. Némi előnyt hagyva a járműnek utána mentek és kiderült, a sáros úton nem fölöslegesen követték a nyomokat.
A Mohácsi Vizirendészeti Rendőrőrs szolgálatban lévő két rendőre egy tanya közelében talált rá a gépkocsira, amelynek nyitott ajtaja mellett állt férfi mikor megpillantotta a járőrautót, a tanya takarásában elfutott. Az egyenruhások a gépkocsihoz érve látták, hogy abban négyen ülnek. Többször, több nyelven szólították fel őket, hogy igazolják magukat, de csak némi idő elteltével sikerült egyikük közléséből kikövetkeztetniük a szír állampolgárságot. Mivel egyértelmű volt, hogy három társa is migráns, további intézkedéshez értesítették a Mohácsi Rendőrkapitányságot.
Az Európai Unió területén jogellenesen tartózkodó két afgán és két szír állampolgárt az udvari határátkelőn állították elő és hallgatták ki. Az elmenekült sofőr autóját a nyomok rögzítése után a kapitányság pécsi gépjárműtelepére szállították, míg az embercsempészettel gyanúsítható személy kilétének tisztázása még folyamatban van. Ebben az ügyben a Mohácsi Rendőrkapitányság folytat nyomozást.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

