Az állami támogatás, és a csekély mértékű tarifaemelés dacára is veszteséges a révátkelés
2018. január 07. vasárnap 16:09

Idén a tavalyinál magasabb összeggel, harmincötmillió forinttal járul hozzá az állam a mohácsi kompközlekedés fenntartásához, azonban a támogatás, valamint az átlagosan három százalékos díjemelés ellenére is csak veszteségesen üzemeltethető a révátkelés.
Az új esztendőben tíz-tíz forinttal többet kell fizetni a kompon a személy- és kerékpárjegyért, előbbi 360, utóbbi 290 forintba kerül. Az átlagosan három százalékos díjemelés után a személygépkocsik szállítása 35 forinttal drágul, 1240 forintot kell fizetni utánuk.
A tanulók és nyugdíjasok bérlete 20 forinttal, a dolgozóké, kerékpárosoké 70 forinttal kerül többe.
A tarifák emeléséről a legutóbbi ülésén döntött a képviselő-testület.
A csekély mértékű emelés, valamint az állami támogatás dacára az ágazat várhatóan ebben az esztendőben is veszteséges lesz.
2013-ban huszonhat, majd évente harmincmillió forinttal támogatta az állam a mohácsi komp üzemeltetését, idén viszont 35 millió forint érkezik erre a célra.
Az ágazat azért szorul segítségre, mert folyamatosan csökken a révátkelés forgalma, ezért a jegyekből is kevesebb a bevétele a szolgáltatást végző Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft.-nek.
A mohácsiak többsége bérlettel veszi igénybe a szolgáltatást, ami jóval olcsóbb, mintha minden átkelésnél jegyet váltanának.
A kompközlekedés fenntartása viszont nem lehet kérdéses, az nemcsak helyi, hanem országos érdek is, hisz a Duna jobb partján lévő 56-os és 57-es számú főutakat köti össze a bal parton haladó 51-es számú főúttal.
A szolgáltató veszteségeinek csökkentése érdekében 2012-ben még országgyűlési képviselőként Szekó József, Mohács polgármestere két képviselőtársával közösen jegyezte azt a sikeresnek bizonyult indítványt, hogy az állam vállaljon szerepet a kompátkeléssel járó kiadásokhoz.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Dr. Tóth Tivadar: mindenkinek saját...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: lezárult a liberális...
- Több mint egymillió hektárnyi...
- Lebukott a véméndi férfi, aki 130 tő...
- Már telefonon is ingyenesen...

