Árvíz: A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatója
2013. június 07. péntek 20:04
Június 7-én, pénteken délelőtt összehívásra került a teljes operatív törzs a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon, ahol az árvízi védekezésben érintett szervezetek képviselői beszámoltak az egyes területek árvízi feladatairól - tájékoztatta hírportálunkat Kasza Anett tűzoltó főhadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. képviselője elmondta, az árvíz miatt Bár településen a szennyvíz elszállítását szippantós autóval fogják végezni az áradás ideje alatt. Előreláthatólag Dunaszekcső településen nem lesz szükség a járművek igénybevételére. Hozzátette, a Mohácsi szigeten található ivóvíznyerő kutakat folyamatosan felügyelik az árvíz ideje alatt.
A Magyar Vöröskereszt folyamatosan gyűjti az önkénteseket a védekezési munkálatokhoz. A szervezet emellett a védekezésben résztvevő személyek ellátásában tud segítséget nyújtani.
Az E-ON Gázhálózati Zrt. képviselője elmondta, a Duna Baranya megyei szakaszán megerősítik a területgazdai feladatok ellátását, valamint pontosítják a fő elzáró pontokat.
A Pannon Volán Zrt. a tegnapi nap során négy autóbuszt bocsátott a katasztrófavédelem részére. Ezek a buszok szállították a megyei tűzoltókat a Pest megyébe. Emellett három autóbusz huszonnégy órás készenlétben van az árvíz ideje alatt. A vízszint tetőzésének idejére ezt a számot megtöbbszörözik, és szükség esetén a védekezés helyszínére szállítják a beavatkozó erőket.
Ma reggel a Tüke Busz Zrt. felajánlásával egy autóbusz Pécsről Bár településre szállította az önkéntes segítőket.
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság képviselője tájékoztatott a Duna várható vízszintjéről, mely a jelenlegi becslések szerint 940 cm-en fog tetőzni. Hozzátette, az állami védtöltés biztonságos. Probléma abban esetben merülhet fel, amennyiben a tetőzés elhúzódik. Ez ugyanis a gátak állékonyságát veszélyeztetheti. A magas vízszint miatt fakadó vizekre számítani lehet, mely további helyi védekezést igényel majd.
A Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve felmérte az otthonukban ápolt személyeket, az állapotos nőket és a mozgásukban korlátozott személyeket. Továbbá felvették a kapcsolatot az ivóvíz-szolgáltató képviselőivel. A szakigazgatási szerv Bár és Dunaszekcső településen szórólapokat osztott a lakosság körében, melyben az alapvető higiénés szabályokra hívta fel a figyelmet.
A mentőszolgálat munkatársa elmondta, folyamatosan szervezik a tartalék munkaerőt, és ellenőrizték a riasztási listákat is. Szükség esetén a védekezés helyszínén biztosítani tudják az egészségügyi ellátást.
A rendőrség védelmi tisztje elmondta, pontosították a rendőri állomány bevethetőségét. Emellett folyamatosan szolgálatot látnak el az árvízi védekezés helyszínein. Dunaszekcső belterületén kisebb forgalomkorlátozásokra lehet számítani a homokszállító járművek közlekedése miatt. Itt is folyamatos a rendőri jelenlét. Hozzátette, a rendőrség felkészült a katasztrófaturisták kezelésére, és az elhagyott területek védelmére.
A MÁV képviselője felajánlotta a társaság segítését a szállítási feladatok ellátásában.
Az E-ON áramszolgáltató képviselői is megtették a megelőző biztonsági intézkedéseket az árvízzel érintett területeken.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviselője tájékoztatott, hogy egyelőre nincs forgalomkorlátozás és lezárás a megye útjain. A társaság teljes állomány készenlétben van.
A Támasz Alapítvány önkéntesekkel és szállás biztosításával tudja segíteni az árvízi munkálatokat.
Az Operatív Törzs teljes összehívására akkor kerül sor, amennyiben azt az árvízi helyzet indokolja.
Ma reggel Mohácsnál a Duna vízszintje 767 cm volt, mely az elmúlt 24 órában 38 cm-es emelkedést jelent.
Védekezési munkálatok jelenleg Bár és Dunaszekcső településen folynak. Báron 130 fő védekezik, ahol a gát készültségi szintje 80%-os. Itt mintegy 8 000 homokzsákot használtak fel, és még 2 000 darab homokzsákot fognak felhasználni. Az eddig felhasznált homok mennyisége 160 köbméter.
Dunaszekcső településen 160 fő váltásos munkarendben dolgozik. Itt a gát készültségi szintje közel 60%. A településen eddig 26 000 homokzsákot használtak fel, és még 20 000 homokzsák beépítésére van szükség. Az eddig felhasznált homok mennyisége 520 köbméter.
Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácson és környékén is pusztítják a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...