Arany Rózsa Díj Mohácsnak: virágos városunk másodszor vitte el a pálmát a régióban
2014. december 04. csütörtök 18:01

Az idén huszadik alkalommal meghirdetett „Virágos Magyarország" országos környezetszépítő versenybe benevezett háromszáznál több település sorában immár második alkalommal érdemelte ki Mohács a régiógyőztesnek járó legmagasabb elismerést, az Arany Rózsa Díjat.
A Magyar Turizmus Zrt. rendezésében a Várkert Bazárban tartott eredményhirdetésen és díjátadó ünnepségen a napokban vehette át a rangos elismerést Kövesdi Katalin, városi főkertész.
- A szakértőkből állt zsűri minden nevezőnél, így Mohácson is a helyszínen győződött meg arról, milyen benyomást kelt összességében adott településen a környezet, értékelték a közterületek rendezettségét, tisztaságát, virágosítását, a zöldterület bővítését - sorolta a bírálat szempontjait a főkertész.
Mint megjegyezte, a díj azt jelenti, hogy Baranya, Somogy és Tolna megyék városai között Mohácsot újra a legvirágosabbnak, legrendezettebbnek találták az értékelők.
A város egyébként 2009-ben is elnyerte az Arany Rózsa Díjat, de a „Virágos Magyarország" verseny kitüntetettje volt 2001-ben, a „Tiszta, Virágos Baranyáért" kategóriadíját kapta 2004-ben, a következő évben e versenyben pénzjutalomban, majd 2010-ben oklevélben részesült. 2011-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának elismerését érdemelte ki a környezetszépítésért, míg 2012-ben a Városszépítő és Faluvédő Szövetség szakmai díj adományozásával ismerte el Mohács rendezettségét.
Képünk archív felvétel, a Szentháromság szobornál készült a nyáron.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...

