„Áramütés" után „Pár-baj" vetélkedőt tartottak diákoknak
2015. március 30. hétfő 07:02

Negyedik alkalommal hirdette meg Mohács általános iskolásai részére a természettudományos vetélkedőt a Széchenyi iskola, amelyre ezúttal ötven diák nevezett.
Nemeskéri Attila tanár ötlete volt a televíziós vetélkedők mintájára a biológia, földrajz, fizika, kémia, matematika tantárgyakból összeállított kérdéssort felkínálni a párban versenyzőknek, s az egyes fordulókon a legtöbb pontot gyűjtöttek vehettek részt a napokban tartott döntőn. Így a „Pár-baj" döntőt megelőzte a „Legyen Ön is természettudós", a „Maradj talpon", majd az „Áramütés" elnevezésű forduló.
A természettudományos verseny győztesei:
I. Csorbai András- Vicsek András (Park)
II. Orosz Zsófia - Andrássy Viktória (Park)
III. Késics Dalma - Rácz Alexandra (Brodarics)
A diákokat felkészítő pedagógusok álláspontja szerint külön öröm, hogy az ENSZ és az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére a „Fény nemzetközi évének" nyilvánított 2015-ben Mohács diákjai bebizonyították, hogy a természettudományok is tartozhatnak a kedvenctantárgyak közé.
Képünkön: a vetélkedő helyezettjei a képzeletbeli dobogón.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...

