Áramszünet, kidőlt fák, akadozó vonatközlekedés: így robogott át a vihar Baranyán
2023. október 28. szombat 09:55

Baranya vármegyében 13, Csongrád-Csanád vármegyében pedig négy településen nem volt átam a viharos időjárásban elektromos vezetékre dőlt fák miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Mukics Dániel tájékoztatása szerint az áramkimaradás mintegy 5000 fogyasztási helyet érint, és a tűzoltók folyamatosan tisztítják meg az elektromos vezetékek környékét a faágaktól, hogy az áramszolgáltató mielőbb helyre tudja állítani az ellátást.
Az OKF szóvivője elmondta, hogy a viharos szél miatt országszerte 160 esetben avatkoztak be a tűzoltók, és még több mint száz helyre kell kivonulniuk a következő órákban. A legtöbb esetben útra, kerítésre, elektromos vezetékre dőlt fák miatt érkezett riasztás a katasztrófavédelem ügyeletére, illetve több esetben épületekben is keletkezett kár - tette hozzá.
Elmondta, hogy a Baranya vármegyei Dencsházán egy templom kétszer négyméteres csúcsdíszét fújta le a szél, míg a vihar miatt a helyi iskola kéménye is ledőlt, emiatt az épület fűthetetlenné vált.
A vármegyében 47 családi házban keletkezett kár, tetőket, kéményeket bontott meg az erős szél.
Szegeden egy általános iskola tetejét bontotta meg a viharos szél, míg a bajai Rókus utcai kórház tetején a napelemtáblákat szakította le a szél 30 négyzetméteren. Ennek során néhány tábla leesett, és a környező épületekben is kárt okoztak, illetve több helyen elektromos vezetékek is leszakadtak - sorolta a szóvivő.
A katasztrófavédelem honlapján olvasható tájékoztatás szerint a vihar elsősorban a déli vármegyékben, de a Balaton-környékén is sok gondot okozott, Szántód és Zamárdi között, valamint Tihanyban kidőlt fák akadályozták a forgalmat, a tihanyi révnél pedig egy távközlési oszlop dőlt az útra.
A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán.
Nem közlekedtek a vonatok a Baranya vármegyei Szentlőrinc és Bükkösd között, mert több fa kidőlt, valamint a felsővezeték is megrongálódott - közölte a Mávinform pénteken.
A vasúttársaság tájékoztatása szerint a Budapest-Pécs vonalon az utasoknak hosszabb menetidővel kell számolniuk.
A fennakadás érintette a Mecsek Intercity vonatokat és a Dombóvár-Pécs közötti személyvonatokat is, amelyek helyett Szentlőrinc és Bükkösd között pótlóbusszal lehetett utazni.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Rockmusical készült a mohácsi...